“A” 8-as… – első rész

“A” 8-as… – első rész

1./2 – mentem és motoroztam velük

2017. május 15. 00:18 Tötő Zsó – blog

Különösen nehéz úgy írni valamiről, hogy az élmények nem a legfrissebbek, hogy hazatérés óta újabb impulzusok érték az embert, dolgos munkanapok teltek el, újabb tervek szövődnek. Mondjuk abból a szempontból nem szakadtam ki túlzottan a saját kis világomból, hogy a motorozáson kívül elvétve járnak más dolgok a fejemben. (Ha a főnököm esetleg olvasná ezeket a sorokat, akkor természetesen csak vicceltem, szemem a pályán, főni!!) 

Össze kell kapnom magam most, hogy egy zseniàlis horvátországi gurulásról írni tudjak. Ami ebben a sztoriban kivételes, hogy nem amiatt, mert nem emlékszem mi történt, hanem mert ha az összes élményt le akarnàm írni, itt ülnék reggelig. (Mondjuk mivel épp a repülőtéren ücsörgök a földön az eddig 1 óràt késő gépem miatt, akár még időm is lenne rá, de inkább nem képzelem el, ahogy szét van épp borítva a hajtómű valahol hátul a hangárban és harci idegben telefonálgatnak a Unix-ba, hogy kellene pár alkatrész az Airbus-hoz)

Hirtelen felindulásból követtem el azt a jócselekedetet magammal (ígérem minnyá’ kikapcsolom a puncsológépet), hogy beneveztem a motorozzvelünk.hu által szervezett, április 29-étől május 1-ig tartó, horvátországi motoros túrára.
A túratársak előfordulhat, hogy ezt nem annyira jócselekedetként élték meg, szegények még nem tudják, nagy valószínűséggel sokszor fogok még arrafelé trollkodni. Muhaha. 

Pénteken este Nagykanizsán volt találkozónk az István fogadóban. Mire elterveztem András barátommal, hogy munka után legurulunk kellemes tempóban és szétoltogattam mindenkit aki utánfutóval tervezte levinni a gépeket, hogy papírkutya így meg macskajancsi úgy, kiderült, hogy mi is trélerezünk, mert ugyan kemények vagyunk mint a kád széle, de 9 fokban szakadó esőben nem is annyira vicces motorozni. Nem mellesleg pont a fentiek miatt, a legnagyobb vihogások közepette segítettem felkötni a nagy GS mellé Zé-t, olyan jókat röhögtem a saját hülye ötleteimen, hogy lehetne mégis úgy csinálni, mintha…  de be kellett vállallni, trélerezős macskajancsi lettem én is.
Vagy inkább macskajulcsa. De valóban ez volt a helyes döntés.

 

Este egy gyors vacsora után még felpakoltunk a szobába (nálam: némi motoros cucc, egyéb ruha, 2 üveg pàlesz és 1 rúd frissen készült paprikás szalámi, amitől az összes ruhám disznóvágás-szagú lett, de megérte!), beszèlgettünk és megpróbáltunk aludni. 

Szombat reggel a közeli kúton találkozott a nagy csapat, azok akik előző este már lenn aludtak és azok akik csak aznap reggel lódultak neki az útnak. Megkaptuk az eligazítást, a csapatot ketté szedték. A nagyobbik rész az eredetileg is tervezett sziget-túra útvonala felé vette az irányt vasárnap, a kisebb fele a bandának Crikvenicától lefelé, a mèltán híres 8-as útra kapott oda-vissza rajtengedélyt. (A névsorból úgy olvasták fel vigyorogva a nevem utoljára, a kettes számú csapatba besorolandó, hogy “…..megvalamizsófi..” – már akkor éreztem, hogy jóban leszünk 😀 ) 

Meglódultunk, majd ami bekövetkezett közvetlenül a határátlépésem után, arról eddig csak sötét éjjeleken beszéltek az öregek, amikor senki sem hallotta őket..  Ott kezdődött az egész, hogy elgurult a gyógyszerem a hatàron ellenőrző százezredes urak szájhuzogatásain.. (ugyan a csirkekeltetőben ücsörgő határőrt sem lehetett megmosolyogtatni, de legalább flegma nem volt).

Motorral hatàron átkelni egy fokkal rosszabb, mint kocsival, ahol az irataidat a J1-ben ülő kezébe nyomod szúrsz egy egyest és tovasuhansz. Motorral odavergődsz, leveszed a kesztyűt, kitúrod a személyid+lakcímet, ha szàzezredes úr uncsizik akkor esetleg a forgalmit is, majd megpróbálod odanyújtani neki, aki egyébként PONTOSAN kartávolság+12 centire áll tőled, hátratett kézzel billeg a talpán előre-hátra és kéjesen nézi, hogy mit össze nem balfaszkodsz. (A 2. egyenruhásunkat megkérdeztem, hogy közelebb lépne-e, hogy átadhassam a papírjaimat, mire egy hanyag “nem”-mel tudatta, hogy hiányoztam neki a kérdéseimmel, mint mókusnak az erdőtűz.., meg amúgy is: országhatáron vagyok, nem a mosoly albumába érkeztem, minek erőltetem itt a humorizálást)

A lényeg, hogy semmi áron nem szánna meg és lépne ő közelebb hozzád.. nemnem. Ilyen az, amikor úgy adod àt az iratokat, hogy magadra erőltetsz egy félmosolyt a szájszegletben, de közben az villog a homlokodon: “tegyelek a gyepre téged is…”. Nagynehezen àtestünk a duplacsekken. Bal kezemen kesztyű, jobb kezemben a 2 kártya. Fejemen pizzafutár móduszban a sisak. Na, odagurulok a többiekhez -gondoltam- és mivel úgyis bevárjuk egymást, majd ott elteszem a cuccokat. Mhm. Megàlltam, kirúgtam a sztendert, majd miután ezzel a művelettel vègeztem, konstatáltam, hogy valamit elég szarul csinálhattam, mert az a rongybatekert letámasztó bizony visszaugrott, DE a kezem már nincs a féken, hiszen ugye éppen tele a mancsom a sok dokumentummal. A motor dől és közben előre is gurul. Eredmény : pár mp-ig nyögve ügykezelek és küzdök mint a tavi tetű, motor a súlyponton àtbillen, megtartani már nem lehet. Így a komplett csapatom előtt elfektettem oldalra, én meg mellette hemperegtem a flaszteren mint a büdösbogár.. 

Nnnna, mondom ez oszt igen. Megjöttünk. Jolika első túráján bemutatkozott egy dupla leszúrt rittbergerrel… Ha most nem zavarnak haza akkor sosem. Persze András és Peti mire felugrottam már talpra dobták a motort is. Álltam mellette…. körbenéztem és tapasztalnom kellett, hogy hiába van túl minden motoros legalább 5 felborulós sztorin, ilyenkor mindenki a hülyéknek kijáró félmosollyal fogadja az éppen soron lévő balf@sz delikvens tekintetét, egy “azéjólvagynem?” kíséretében, jobb esetben az elfojtott röhögést is hallod bugyborékolni. Ilyenkor az egyetlen dolog ami miatt ki tudna csordulni a könnyem, az az, ahogy látom a saját motorom megvető tekintetét, miközben az arcát a tenyerébe temeti. Szerencsére olyan lassan sikerült a  műveletet végrehajtanom, hogy a kuplungkar végén lévő gombócon kívül semmi sem vált le illetve karcolódott meg. Előbbi a sorja miatt kapott egy kis darab szigszalagot, aztán nyargaltunk tovább. Néha azért a sisak alatt halkan felsírtam még, de aztán hamar túltettem magam a “zsófiadehülyevagyte” gondolatmeneten. Horvátországban egy szakasz autópálya után letértünk a hegyek felé vezető útra, megálltunk Medvedgrad várát szemügyre venni, bár ekkor meg inkább a cidrizéssel volt elfoglalva a csapat nagy része.. aztán a tenger irányába tájoltuk magunkat, pontosabban Crikvenica felé, ahol a következő 2 éjszakát töltöttük. 

Először csak itt-ott szemerkélt az eső, aztán ahogy emelkedett az út egyre magasabbra, úgy jött az eső mellé a hideg is, volt szakasz, ahol 5 fokot és esőt mutatott a műszer. Igaz Peti a túravezetőnk megállt és megkérdezte fel akarjuk-e venni az esőcuccot, de senkinek nem fűlött hozzá a foga. Kis idő múlva mindenem olyan hideg és érzéketlen volt, mint a fagyott kutya làba. Az egyik pihenőben odasomfordàltam András GS-éhez és addig taperáltam a forró hengerfejet, érdeklődést színlelve,
(szeretjükaboxertilyenkormegpláne), amíg elkezdtem érezni az ujjaim végét. 

El sem akartam hinni, amikor megérkeztünk a tengerparti szállásra.

unnamed_1.jpg

unnamed_2.jpg

A cuccokat csak gyorsan ledobva úgy ahogy voltunk, motoros gúnyában betoltuk a teraszos étteremben az első Karlovackot.

Mikor kérdezték, hogy nagyon húzós volt-e bőrruhában az a hideg és esős rész, szinte vissza kellett idèznem..
2 óra múlva elfelejtettem az egészet, mert felülírta az didergést a nap többi része. Az utak, a kanyargások, a sok nevetés és a jó társaság. Már aznap este sejtettem, hogy ez egy jó kis élmény lesz. A vacsora és különböző folyékony, alkoholt NEM (jade) tartalmazó tudatmódosító szerek szervezetbe vitele után elaludtunk. 

Szpájki is elfáradt. Elnyúlva aludt mellettem, még szerencse, hogy ő sosem horkol.. (mondjuk egyszer felkeltett, hogy én viszont igen)

Folyt.Köv.