Szezon(újra)kezdés

Szezon(újra)kezdés

Szezon(újra)kezdés

forrás: Tötő Zsó – blog

img_3757.JPGTöbb, mint két teljes hónap telt el az utolsó bejelentkezésem óta.
Feleslegesnek gondoltam egy alapvetően motoros blogot további ortopédiai, sebészeti témakörökkel higítani, így inkább  hallgattam és próbáltam arra koncentrálni, hogy a mozgásképtelenségtől ne boruljak ki, csak néha. Háát, nem mindig ment! Egy olyan típusú embernek mint én, aki öt percenként talál ki magának valami újabb marhaságot, az egyik legnagyobb büntetés sántának lenni, hetek teltek el mire le tudtam vánszorogni a kb. 60 méterre lévő boltba.

Az a furcsa az ilyen sérülésekben, hogy meggyőződésed, hogy ez a térd bizony soha többé nem lesz a régi (mondjuk ez igaz is), nem fog hajolni, nem fog tudni terhelést viselni. Pedig de, csak birka türelemmel kell viselni minden napot és megpróbálni nem sírva fakadni, amikor ránézel az egykor szebb napokat látott combodra és az izmok helyén csak és kizárólag valami plöttyedt, zselatin állagú izét látsz. Vagy, mikor éjjel arra ébredsz, hogy a teljes hosszában merevített bal lábaddal együtt álmodban megpróbáltál oldalra fordulni és érzed, hogy a combcsontod fordul a testeddel együtt, ám a lábszárad a helyén marad, akkor azért fogalmazzunk úgy, hogy kibírja az ember lánya röhögés nélkül. Kínkeserves pár hónap volt, de ebből is tanultunk. Egyrészt azt, hogy ki lehet bírni ezt is, másrészt azt, hogy ha még egyszer valaki gumis talajú, meg egyáltalán bármilyen talajú tornaterem közelében lát, azonnal hívja rám a rendőröket, mert bármikor ön -és közveszélyessé válhatok. Ha még labda is lesz a közelemben -és én még nem tettem meg- akkor szúrja ki azonnal.

De ennek már vége!
Jöjjön a lényeg.
Zé-t majd minden nap meglátogattam. Nem volt egyszerű kibékíteni, rágtam a gondolatot minden nap egyre erősebben, hogy én bizony most már nem csak ráülök és brümmögök, hanem karikázom is végre egyet.  Amikor már tudtam lajhár módon lépcsőzni és az orvos is enerváltan, szemforgatva annyit válaszolt a kérdésemre, hogy “jah.. motorozhat, csak ne essen el”  ( #köszCsokisokatsegítettél ) – bár még nem tartja jó ötletnek, fogtam magam, beöltöztem és eldöntöttem, hogy hazagurulok Pannonhalmára egy péntek este. Zökkenőmentesen ment minden, kisikítoztam magam a bukósisak alatt, zseniális volt újra érezni, hallani és átélni ezt, ami annyira leírhatatlanul hiányzott már.
Ha már belecsaptam a lecsóba, újra nekiálltam kirándulni bár még csak itthon, illetve munkába is motorral jártam innentől kezdve. Egy komplett hétvégét erre szánva Petivel bebarangoltuk a Balaton-felvidéket, aztán Gáborral kiegészülve egyik szombat este csináltunk egy éjszakai budapesti túrát, Hármashatár-heggyel, Citadellával, belvárossal – na jó, meg fagyizással fűszerezve. (Ezen az éjszakai motorozáson betöltöttük Zével a közös 18ezrediket <3 ) Volt, hogy egy fél nap szabadságot kivéve legurultunk Andrisékkal Tihanyba fürdeni, többször megjártam Pest-Balaton-Pannonhalma-Pest útvonalat is (ezt a 82-es utat sajnos még mindig imádom), útba ejtve barátokat egy jó grillezéssel, rozéfröccsözéssel, fürdéssel megspékelt hétvégéken.
Újra kisimutam, Zé fejidomjáról is eltűntek a ráncok és újra kerek lett a világ.
Amit mindenképp szerettem volna picivel részletesebben elmesélni, az viszont a Driving Camp-en tartott motoros vezetéstechnikai tréning.
Augusztus 9-én meglódulok többed magammal a Dolomitok és a Grossglockner irányába, így pont tökéletes időpontban jött szembe ez a vasárnapi lehetőség.
www.motorozzvelunk.hu által is hirdetett esemény főinstruktora és főszervezője, Homonnai Péter (pitykemotor.hu) volt. Először volt vele szerencsém találkozni, az eddig hallottak alapján pedig minden pozitív információ beigazolódott róla : végtelenül türelmes, nyugodt, humoros és hihetetlen tapasztalt tanár, akitől élvezet tanulni. Nincs hülye kérdés, nincs nyitva hagyott téma. A tréning reggel 9-től délután 4-ig tartott, amiben azért -főleg a meleg időre való tekintettel- voltak kisebb szünetek és egy ebéd is. Két területen gyakorlatoztunk, amíg a kisebb pályán a lassú manővereket (kiskör, 8-as, egyenes vonalú szlalom, eltolt szlalom) próbáltuk kivitelezni, a nagy pályán a lendületes kanyarvételeket, helyes íveket rögzítettük.
Nem fogok kamuzni : első vezetéstechnikai tréningem volt motorral, így némileg be voltam rittyentve az efféle alakzatok motorozása miatt. Tudtam, hogy baromi könnyűnek néz ki kívülről figyelve, de egyébként nagyon nem az. Zé kormányszöge extrém kicsi, saját vetélytársaihoz képest is, így a szűk kanyarokban ennek hiányát a motor döntésével kell pótolnom, ami lendületben nem probléma, lassú sebességnél viszont számomra meglehetősen nagy kihívás, ezt nyilván már közúton és az eddigi motorozások során is érzékeltem. Szerencsére borulást vagy bármilyen necces szituációt azért nem produkáltam, bár a fejemben ez is benne volt a pakliban. Ahogy azt előre sejtettem is, bőséggel van még mit gyakorolni. Viszont megvan a következő cél: addig csinálni, amíg nem fog zsigerből menni az összes feladat. Önmagamhoz képest délutánra is éreztem a fejlődést, ami csak megerősített abban, hogy ‘jóleszez’, csak bele kell fektetni a melót, mint minden másba. A reggeli izgulásom, magammal szembeni megfelelni akarásom is teljesen feloldódott délutánra, amiben óriási szerepet játszott a két Peti támogatása. (lazapeti a motorozzvelünk-től is jelen volt, nem csak fotózott-videózott de szintén sokat segített)
Vészfékezést is imitáltunk, előbb 30-ról, aztán fokozatosan, 10 km/h emelésekkel haladva 60-ról kellett tépnünk és taposnunk a fékeket. Nyilvánvalóan nem mondok újat azzal, hogy az ABS óriási segítség a biztonságos megállásban. Zé minden körben úgy állt meg, mint a szög, bármi kicsúszás és dőlés nélkül, 60-ról is.
Néha megsimogattam Zét és mondtam neki, hogy ne izguljon nem tervezem az oldalára borítani. A külső, nagy körön éreztem igazán, hogy él, hogy menne, hogy ez való igazán neki. Továbbra is imádom, zseniálisan jó élmény vele lendületes íveket motorozni. Ha rajtam múlna szerintem még most is ott keringenék a Driving Camp pályáján. De szerintem ha Zén múlna, akkor is. Izzadtunk mint a ló, nem csak a napsütés miatt, ami egyébként kifejezetten kegyes volt hozzánk, mert egy picit visszavett az előző napi átlagokhoz képest.
Délutánra mindenki úgy nézett ki, mint akik betoltak fejenként 4 vodkát a szaunában éhgyomorra, a hajunk meg úgy állt, mint aki egész nap denevérbarlangban futkosott.
Elfáradtunk.
Ami számomra zseniális ezekben a tréningekben, hogy szinte minden közúton előforduló (balesetveszélyes) szituációt tudsz úgy kipróbálni, hogy közben minimalizálod az esélyét a bajnak. Nincs forgalom, nincs szembe jövő Kamaz, nincsenek járdáról körülnézés nélkül lelépő, akciós csirkefarhátért rohanó nagyik, nincs -a hátul ülő gyerekhez magyarázó- kormányt rád húzó anyus (Baby on board matrica kötelező!!), nincsenek racing bajnok srácok akik ha meglátnak egy motorost, azonnal nekiállnak Ben Hur-ost játszani…  Csak te vagy és a motorod.
Állítom, hogy annak is tud újat nyújtani egy alapos tréning, aki sok-sok éve szeli az utakat két keréken.
Hoztam egy videót is Nektek, a külső modulról :
Tiszta szívvel csak ajánlani tudom, hogy mindenki aki motorozik menjen el és fejlődjön, gyakoroljon, tapasztalja meg ezeket a dolgokat.
Kifejezetten jó volt végignézni az ott megjelent társaságon és érezni, látni, hogy mindannyian azért vagyunk itt, hogy tanuljunk. Terveim szerint a következőn is ott leszek.
Ezúton szeretném még egyszer megköszönni Homonnai Péter – Pitykének a türelmet és a szakszerű oktatást, részemről csillagos ötös volt az egész nap.
Szerdától pedig pakolás, tankolás és irány fel a hegyekbe.