Vizes 8-as motoros túra, 2016.04.29-05.01.

Vizes 8-as motoros túra, 2016.04.29-05.01.

Utólag már könnyen mondom, de nem volt szerencsés ötlet erre a névre keresztelni ezt a motoros túrát.
Szóval, gondolhatod mi volt…  eső és 4 fok, de legalább 8 lett volna.  Mert ugye mikor kell motorozni, motoros túrára menni, amikor jól esik. Hát az óda- és a visszaúton kijutott a jóból, de hála jó Istennek csak ott és akkor.
Na jó, azért ott ahol kellett, a Krka-ban, a Jadranska magistralan nem esett, sőt kifejezetten jó időnk volt.

Indulás..

Péntek reggel, Letenyéről startoltunk és az autocesta-t választottuk egészen Karlovacig. A pálya monotonitását a fizetőkapuknál átélt izgalmas (hol a jegyem, hol a pénzem..) pillanatok szakították meg.  Aztán lekanyarodtunk az 1-es útra, jött a motorozás és közeledtünk a 16 tóból álló tórendszerhez, Plitvicka Jezera-hoz. A hátralévő kilométerek számának csökkenésével hatványozottan csökkent a látótávolság is. Volt egy olyan pont (ne kérdezzétek, hogy hol), amikor úgy éreztem, hogy fehér szobában, és ráadásul egyedül motorom. Az hogy előttem nincs lámpa az oké, de hogy mögöttem se? Úgy, hogy én vagyok a túravezető? Senki sehol, minden tejfehér. Aztán megláttam a Crosstourer hőmérőjét, 4 fok! Te atya úr isten… markolatfűtés be…ha mozdult volna az ujjam… atya úr isten 2.0, nyári kesztyűben vagyok… “hülye vagy fiam, mint szódás a lovát”. De aztán meghallottam a harangokat, bár lehet, hogy a helyi ködkürt szólt, mintha delet ütöttek volna, pont kapóra jött. Megláttam, azaz felfedezni véltem az út mellett egy étteremnek látszó ház szerű valamit, és dobtam egy index jobbrát.
A tejfehérségből egyre több motor jött és mind indexelt. Reméltem, hogy mi vagyunk azok és nem egy német motoros csoport. Megálltunk, megvolt mindenki és fagyott mosollyal az arcunkon igyekeztünk befelé, a melegbe. Forró ital reményében gyorsan helyet foglaltunk 4*-os „késdobálóban” és már a bejáratban, a süteményes vitrinben kinézett sütiket meg is rendeltük, persze a forró italok mellé. Nagy volt a csicsergés az asztalnál, a markolatfűtéses téma mellett, a pincér hoz-e jégkockákat a kolákhoz vagy sem eszmecsere csalt mosolyt az arcunkra. Jelzem nem hozott, és isteni volt a krémes is..
Amint mindenkinek visszatért az ujjaiba az élet, motorra pattantunk és kormányunkat a Krka Nemzeti Park felé fordítottuk. Eddig mindig csak a déli felét látogattuk meg, na most megnéztük az északit is. Ahogy közeledtünk felé, a nap is ránk mosolygott és hőmérséklet is elkezdett szépen felfelé kúszni. Csodálatos, apró szerpentin vezetett le a Krka-hoz, olyan motoros, pont amilyet szeretünk és nem mellesleg a látvány is fényképért kiállt. Keskeny híd, zöld alagút, csordogáló, zegzugos folyó a kerekek alatt és mindezt átélni egy motor nyergében, hát pont az ilyen élményekért is megyünk mi motoros túrára. Itt, a folyóparton, ittunk még egy kávét, sétáltunk és egyesek a párjukkal romantikáztak egy picit.
Innen már csak egy dolog volt hátra, elérni a mediterrán hangulatú, szűk utcácskáiról híres Primostent. Ugyanis, ott, az óvárossal szemben, tengerparton volt a szállásunk. Alvóba tettük motorjainkat, gyors chek-in, majd irány a svédasztalos terülj-terülj asztalos vacsora, és utána persze a terasz, ahonnét pont rá lehet látni Prismoten kivilágított óvárosára. B programként volt aki besétált az óvárosba.

Második nap..

Gyorsan eljött a szombat reggel és egy kis szülinapi motor díszítéssel kezdődött a nap, ha már a reggeli futás elmaradt. Sajnos a szülinapi poént a reggelinél lelőtték, de így is elérte a célját. 8 óra környékén, egy kis eligazítás, a napi program ismertetése után nekivágtunk a túránk második napjának. Rögtön volt egy kis bibi, az egyik motoros társunk motorján a lánc egy helyen megnyúlt. Záróemberünk, Tibcsi elkísérte Zadarba de sajnos az ottani szervízek nem tudták megoldani a problémát, így hát jöttek utánunk. Első megállónk, Skradin kikötője volt a Krka NP kapuja. Motorjainkat itt hajóra cseréltük és “beeveztünk” a 800m hosszú, 200-400m széles vízesés rendszerig. Sajnos nem tudtuk az egészet körbe sétálni, de a park fő látványossága, a 17 vízesésből álló, 100m hosszú Skradinski buk és a palacsintázó megvolt. Dél környékén újra szárazföld volt a lábunk alatt, azaz motor a fenekünk alatt és várt ránk a túra csúcspontja a Jadranska magistrala. Hogy mi ez? Hát a horvát 8-as út, ami egyedülálló a környéken.
Egy szerpentin, de nem alpesi, hanem tengerparti. Zseniális! Bárki is álmodta meg ezt az utat, meghívnám egy hideg Karlovacko-ra. Fekete, csodálatos, szinte billiárdasztal simaságú aszfaltcsíkot követhettünk több mint 100 km át, ami úgy kanyarog, mint egy befüvezett “kijjó”. Húznád a gázt, de nézelődnél is, koptatnád a gumi szélét, de legszívesebben minden második kanyarban megállnál fényképezni, mert “ilyen nincs érzés fog el”. Bal csizmád alatt a kék Adriai-tenger hullámzik, jobb vállad felett pedig a szürke horvát sziklák magasodnak. Szépen egyik kanyar a másik után, sosem akartak elfogyni, hála a jó Istennek. Aztán jött egy balos, egy kis öböllel és egy étteremmel. Menetoszlop állj, jól haladtunk, belefért, így hát ebédeltünk egyet.
Pleskavica, cevapcici mit pommes volt a menü, jól esett. Jelzem, telehassal már kicsit nehézkesebb volt a kanyarok levadászása, főleg ha az ember kihagyja a kávét. De ennél nagyobb gondunk sose legyen! Az ilyen utakon, az élvezetnek, az élmények habzsolásának, a motorozásnak csak egy valami szab határt, a józan ész, elvégre mindenki haza szeretne érni épségben. Igaz, hogy nagyon szép, nagyon jó ez a szakasz, de veszélyes is! Ha elnézel, benézel valamit, ha a szembejövő átsodródik és neked nincs időd, lehetőséged javítani, akkor baj van.

Szóval mindig csak ésszel, tartalékot hagyva motorozzunk, mert az a legjobb motoros, aki este egy sör mellett tud egy jót nevetni, sztorizni a csapattal.

Na, de térjünk vissza a túrához… Ahogy haladtunk a nap vége felé, úgy gyülekeztek felettünk a komor felhők. Senjnél, a kikötőben pótoltuk az elmaradt kávét és sajnálva tapasztaltuk, hogy kedvenc pincérnénik nem volt szolgálatban. Innen már csak egy ugrás volt a szállásunk Crikvenica-ban. Éppen szerencsénk volt, amit beálltunk a teremgarázsba leszakadt az ég. Este a „szokásos” volt, chek-in, svédasztal, beszélgetés és sztorizgatás.

Harmadik nap..

Korán ébredtünk és sajnos, bármennyire is szerettem volna nem hallani, hallottam, ahogy esett az eső. Bár ez igy nem igaz, mert csak úgy szakadt. Tipikusan úgy jött fentről az égi áldás, amiért már érdemes volt beöltözni. Nem is nagyon húztuk az időt, esőruhát fel és nyete neki, irány haza. Sajnos a 23-as úti motorozásról letettünk és helyette az autópályát kihasználva meg sem álltunk Letenyéig.

Köszönjük szépen mindenkinek ezt a motoros túrát!

A túrán készült fényképeket itt találod!

Gyere és motorozzvelunk.hu!