Blog

Kettő az egyben, az első 2 nap

forrás: Tötő Zsó – blog

img_3786.JPG

Úgy örültem neki, hogy megint motorozom, mint herpeszes Ödönke az új bicajnak.
Az ésszerűség határán belül (haha, vicceltem, olyan nincs nekem 😀 ) most aztán még oda is motorral járok, ahová a király is gyalog. Gyorsan be is terveztem a nyár hátralevő részére 3 azaz 3 db túrát, lehetőleg mindegyiket más irányban gondolkozva.

Ezek közül az első, “a nagy visszatérés”, a 2 az 1-ben túra volt.

Szezon(újra)kezdés

forrás: Tötő Zsó – blog

img_3757.JPGTöbb, mint két teljes hónap telt el az utolsó bejelentkezésem óta.
Feleslegesnek gondoltam egy alapvetően motoros blogot további ortopédiai, sebészeti témakörökkel higítani, így inkább  hallgattam és próbáltam arra koncentrálni, hogy a mozgásképtelenségtől ne boruljak ki, csak néha. Háát, nem mindig ment! Egy olyan típusú embernek mint én, aki öt percenként talál ki magának valami újabb marhaságot, az egyik legnagyobb büntetés sántának lenni, hetek teltek el mire le tudtam vánszorogni a kb. 60 méterre lévő boltba.

Milyen is volt a szárnyas túránk..?

Hát, ahogy mondani szokták, ember tervez Isten végez.. 😊

Csütörtökön napsütéssel kezdtünk, majd jöttek az alpesi mosolyt az arcunkra csaló kanyargós utak egészen a Kalte Kuchl-ig. Kávé, pia, cigi, nő, ja nem, kávé, almdudler, rétes és ismét motorra pattantunk és meg sem álltunk a Billa-ig, ami pont Mariazell-ben volt. Leberkase-t ide felkiáltással elindultunk, a templomba, utána meg a Billa-ba.

2./2 – Fültől fülig

2017. május 15. 22:57 Tötő Zsó – blog

Eljött a nagy nap.. persze akkor még csak nagyjából azt sejtettem, hogy lesz tengerpart, napsütés, szép, jó minőségű utak és egyéb, szinte már giccsces, klisés dolgok.. Ekkor még fogalmam sem volt, hogy úgy fogok visszaérkezni a hotelbe sok óra múlva, mint akinek menetet vágott a vigyor a fején tarkótól homlokig, de ne szaladjunk előre. Biztosan tudjátok, van az az érzés, amikor mindkét lábatok éri a földet és félmosollyal az arcotokon karba tett kézzel álltok rendkívül illedelmesen várva, közben legbelül az önkontroll-nélküli én másik fele lihegve ugrál és nyünnyög, mint Motkány a Jégkorszakból, hogy mennyünkmámennyünkmá.

1./2 – mentem és motoroztam velük

2017. május 15. 00:18 Tötő Zsó – blog

Különösen nehéz úgy írni valamiről, hogy az élmények nem a legfrissebbek, hogy hazatérés óta újabb impulzusok érték az embert, dolgos munkanapok teltek el, újabb tervek szövődnek. Mondjuk abból a szempontból nem szakadtam ki túlzottan a saját kis világomból, hogy a motorozáson kívül elvétve járnak más dolgok a fejemben. (Ha a főnököm esetleg olvasná ezeket a sorokat, akkor természetesen csak vicceltem, szemem a pályán, főni!!) 

Utólag már könnyen mondom, de nem volt szerencsés ötlet erre a névre keresztelni ezt a motoros túrát.
Szóval, gondolhatod mi volt…  eső és 4 fok, de legalább 8 lett volna.  Mert ugye mikor kell motorozni, motoros túrára menni, amikor jól esik. Hát az óda- és a visszaúton kijutott a jóból, de hála jó Istennek csak ott és akkor.
Na jó, azért ott ahol kellett, a Krka-ban, a Jadranska magistralan nem esett, sőt kifejezetten jó időnk volt.

Minden évben, van egy 1000 kanyar túránk, amiben kevés az egyenes szakasz de annál több a kanyar méghozzá a Dolomitok szívében. Ennek a túrának az estéjén, felmerül az ötlet, hogy tegyünk hozzá még egy kicsit. Hát idén valóra vált a 4 napos 1000 kanyar, akarom mondani „Passok birodalma” túra.
Szóval januárban már a térkép és Dolomitok felett motoroztunk, úgy húzkodtuk a google térképet mint a szomszéd kutya a lábtörlőnket. Beterveztünk mindent, ismert és kevésbé ismert hágókat, eldugott kis egysávos hegyi szerpentineket (tudod, azok a cérnavastagságú utak a térképen), szűk alagutas hágókat. Már tervezgetésnél láttuk, hogy jó lesz ez…


Régóta terveztük és idén összehoztuk, felfűztük Ausztria, motoros, alpesi látványútjait egy túrára. Ezeken az utakon kapunk matricákat, amikre télen ránézve eszünkbe fog jutni, hogy milyen jót is kanyarogtunk ezeken a mesés tájon épített utakon. Mondjuk az isteni császármorzsa vagy az almásrétes (persze csak is vanília szósszal) ízét is a szánkban fogjuk érezni, amit a hüttékben ettünk.
Gyerünk hűt gyűjtsük be őket!!!

Az idén (2016-ban) 80 éves Ausztria egyik legmagasabb hegyi útja, a Grossglockner Hochalpenstrasse. Így hát, ebben az évben, volt mire fognunk, hogy túrát szervezzünk a nagy fehér óriáshoz. Mert valljuk be, „ezt látni kell” duma már egy kicsit kezd unalmas lenni. Sokkal jobban hangzik, hogy vazze már 80 éves a glockis út, menjünk már el oda.
Nem? De!

Június elejére, azaz 10 és 12 közötti hússzúhétvégre böktünk rá, jó lesz az. Ha szerencsénk lesz még hó is lesz (hát volt), plusz még napsütés is (hát ez nem volt).
Na de inkább mesélek tovább…


Pénteken indultunk, de már a hét elején izzottak a vonalak, izgatott hangon záporoztak a hívások: Mikor megyünk már? Miért nem holnap indulunk? Láttad, jó időnk lesz!? Hozol pálinkát? És olajat? Peti, induljunk máááár!!

Úgy látszik, nem csak én izgultam, nem csak nekem volt egyedül mehetnékem, jobban vártam ennek a motoros túrának az indulás napját, mint gyerekkoromban a karácsonyt! A hét közepén már aludni sem bírtam, a báránykák is elfogytak, és én is feladtam a számolgatásukat. Nagy nehezen de eljött a péntek, az indulás reggele.