fbpx

2015. május 1-3. Safari Bar túra

2015. május 1-3. Safari Bar túra

Gondoltam, jól megünnepeljük a munka ünnepét délen, irány a horvát Toscana és a Safari Bar. Lesz hegyi kanyargászás, majd tengerre nézés, kulturális programról nem is beszélve…
2014 nem volt egy száraz év, már ami a mi motoros túráinkat illeti. Azt mondtam, hogy ha idén is annyi vizet kapunk felülről, mint tavaly, akkor búvárruhát kell venni motoros ruha helyett. Szóval a 2015-ös szezon első túrájának tervezgetésével, elkezdtem járni az esőűző táncot.

Hamar eljött, május egy, az indulás napja. Mit ne mondjak jól esett a reggeli forró cappuccino a letenyei MOL kúton, finoman fogalmazva hűvös volt az út odáig. Gyors ismerkedés a kutak tövében, majd jött az eligazítás, majd start és 2 csoportban vágtunk neki az 1 100 km-es távnak. Jelzem, hogy mindez még napsütésben történt ;). Gyorsan letudtuk a Karlovacig tartó autópálya szakaszt és becéloztuk magunknak a tengerpartot. Persze lehetett volna menni egyenesen is, de mi a kacifántosabb utat választottuk, hegyeken keresztül mellék és főutak váltogatásával húztuk a gázt. Dédim tanácsát, miszerint „Fiam, a járt utat a járatlanért fel ne add” nem alkalmaztuk és a 23-as útról lekanyarodtuk, majd Ogulinnál indexeltünk balra és már is mészkősziklák között, erdei kalandos utakon faltuk a kilométereket. Már csak egy hegy, egy jó nagy hegy van köztünk és az Adria között. Ahol meg hegy van, na ott a motoros is jól érzi magát ;). Nem volt mit tenni át kellett rajta vágnunk! Igazi motoros utat sikerült kikapni. Jó aszfalt, szép kanyarok és a táj is tuti volt. Csak egy baj volt, hogy a köd takarta a napot. Igazi vadászatot, kanyarvadászatot lehet(ne) itt csinálni, ha az idő is ezt akarná. Szinte észrevehetetlenül haladtunk egyre feljebb és feljebb, csak az tűnt fel, hogy fázott a kezem. Hőmérőre rápillantottam, konkrétan 10 fokot mutatott, de ez 1 200 méteren nem akkora baj így május elején. Egyszer csak kibújtunk egy kanyarból és ott volt előttünk a kékség, a háborgó tenger, na meg egy ló. Hirtelen nem tudtam hogy a lovat vagy a tengert nézzem de ahova nézek oda megyek elvet követve inkább a tengert néztem. Mindenki megúszta, a mi is és a ló is. Szóval ezért jó ide jönni, mert ilyet csak itt látni és most nem a lóra gondolok. Egyik pillanatban még a hegyekben húzzuk a gázt, majd pár perc múlva a tengerparton gurulunk. Ilyen máshol nincs! Megálltunk a parton, kávé, víz, cigi és a kihagyhatatlan selfiek a sziklás tengerparton, majd irány Abbázia. Itt, a monarchia kedvenc üdülőhelyén beért minket az eső. A sirályos néni szobor, a parti sétány meglátogatása ugrott, irány a szállás. Jött a 66-s út, a döntögetős, a motoros szakasz. Hát ez is ugrott, mivel az eső kopott a sisakon, az aszfalt vizes is volt, kockáztatni hülyeség lenne. Rabacon, 3*-os szállásunkon már vártak minket, welcome drink-kel köszöntöttek minket. Jelzem a hazai pálinka kapósabb volt ;). Vacsora majd az esti dumaparti következett, úgy motorozzvelunkösen. Az eső még akkor is esett és egész éjszaka adta úgy rendesen.

  

Reggel, kinyitottam a szemem, irány az ablakba és tök szürke volt az ég. Elkeseredtem, de rájöttem, hogy nem raktam be a kontaktlencsém. Pótoltam és visszamentem az ablakhoz, most még rosszabb volt, szürke és haragos kék felhők mindenhol. Lementem a recepcióhoz, számítógéphez ültem és megnéztem a wetter.de-t. Örültem, amit láttam, 10 órától napos időt jósoltak! Hála a jó égnek be is jött nekik és nekünk is. Neki vágtunk a napnak, irány Premantura. A faluba érve, jelzem nem eltévedés volt, hanem „falunézés”, gyorsan (khm…) ráleltünk a helyes útra. Mint tudjuk minden motor off-road motor, szóval egy kis döngölt földutas szakasz következett egészen a Safari Barig, ami az Isztria legdélebbi pontjai is egyben. Csodálatos! Maga a bár, a tenger, a sziklák és a kávé is ott van a szeren. Kötelező program! Innen célba vettük Pula-t és megnéztük a kolosszeumot, amiért nem kell Rómáig menni. Itt már hallani lehetett a korgó hasakat. Pleskavica, hal, irány Rovinj és az ebéd, mindez már napsütésben. Volt, aki óvárosozott és volt, aki ebédelt a kikötőben, mindenki megtalálta a számítását, ahogy a vendéglős is. Most már csak egy valami hiányzott, a motorozás. Szóval a lovak közé csaptunk és nyete neki. A fél-sziget belseje is tartogat kellemes motoros utakat, lágy kanyarokat, mindezt igazi Toscan környezetben. Zöldellő fák, szőlőskertek, borászatok és fekete kacskaringós aszfalt, tökéletes nekünk, motorosoknak. Kirobbantunk egy kanyarból, hegyről lefelé és előttünk egy völgy, a másik oldalán, a hegytetőn pedig Motovun. Zseniális, fényképezőgépek elő, nyomtuk neki, selfie jobbról majd balról, mindenki fényképezett mindenkit. Na de tovább kellett menni, irány fel, a vár már vár. Ott fent sem rossz, kis túlzással lehet látni az egész Isztriát és rögtön megértettük miért is hívják ezt kis Toscanának. Késő délután volt, így hát nyomtunk egy újratervezést irány a szállás. A következő 60 km is kellemesen telt. A kanyarok úgy követték egymást, hogy az utasok alig tudták nyitva tartani a szemüket, szinte elringatták az embert, míg a sofőröknek fülig ért a szájuk. Amikor visszaértünk, Feri „bácsi” elővette a hazait és még, úgy motorosruhában, legurítottunk egy korsó sört, a szerencsés megérkezés örömére. Jött a vacsi, majd egy német nyugdíjas csoport táncbemutatóját csodálhattuk meg és még az ötödiken is hallották a sztorikat amiket a teraszon meséltünk egymásnak.

Vasárnap sajnos indulni kellett haza. De, mert mindig van egy de, még felmentünk a Vojakra. Az út zseniális, mintha az Alpokban lennének. Kanyarog, tekereg mint egy szerelmes, adrenalin túltengésben szenvedő kígyó, ez kellett nekünk. Szépen egymásután, jobbról balra, majd balról jobbra döntve teljesítettük a kanyarokat. A terv szerint 1 400 méterről látnunk kellett volna az Adriát és az Isztriát, 360 fokos panorámában kellett volna gyönyörködnünk de ott volt az a fránya köd. Így, úgy éreztünk magunkat, mintha egy fehér szobában forgolódtunk volna körbe körbe. Nem baj, lesz miért visszajönni jövőre is! Ha fel mész egy hegyre, akkor le is kell jönni onnan, hát ez most sem volt másként. Lefelé sem volt piskóta! 😉 Abbáziában ketté vált a társaság, volt akik autópályáztak hazáig és voltak akik az élvezkedést, a kanyarokat helyezték előtérbe. Új utat találtunk, ami a térképen is jól nézett ki, de élőben még jobb volt. Hol a 3-as főúton, hol tőle jobbra, majd balra motoroztunk, hol egy kis tópartján kávéztunk, hol pedig fák mellett suhantunk el és ívről ívre döntöttük a motorjainkat. Karlovac előtt még volt egy kis izgalom, alig találtunk nyitva kutat, pedig már nagyon kellett tankolni. Arról nem is beszélve, hogy a GPS (garmin) olyan felhajtón akart felvinni az autópályára, ami valójában nem is létezett. A szalagkorláton meg nem emelgethetünk át motorokat, még megfájdulna a derekunk. 😉 A végén a benzinkút is meglett és az autópályát is megtaláltuk és le sem szálltunk róla Letenyeig!

Köszönjük szépen minden résztvevőnek ezt a túrát!!! 

További képeket itt találtok: katt ide 😉