2016. július 7.-10. Matricás túra

2016. július 7.-10. Matricás túra


Régóta terveztük és idén összehoztuk, felfűztük Ausztria, motoros, alpesi látványútjait egy túrára. Ezeken az utakon kapunk matricákat, amikre télen ránézve eszünkbe fog jutni, hogy milyen jót is kanyarogtunk ezeken a mesés tájon épített utakon. Mondjuk az isteni császármorzsa vagy az almásrétes (persze csak is vanília szósszal) ízét is a szánkban fogjuk érezni, amit a hüttékben ettünk.
Gyerünk hűt gyűjtsük be őket!!!

Hamar eljött az indulás reggele és a rábafüzesi, Mol kutas eligazítás után felmotoroztunk az osztrák A2-re és le sem jöttünk róla Klagenfurth-ig. Hát mit ne mondjak, nem ez volt a kedvenc szakaszunk a túrán, könnyeztünk már a végén. Úgy azért könnyebb volt elviselni a „fájdalmat”, hogy tudtuk miért csináljuk.  Ugyanis időt kellett nyernünk, elvégre várt minket több fantörpikus szakasz is ezen a napon.
Először belebotlottunk a Pyramidenkogel-be, 854m magason. Hát ha már itt van akkor mi felmentünk, azaz fellifteztünk rá. Felérve a kilátóteraszra, leesett az állunk, tuti panoráma tárul elénk, a Wörthi-tó és Karintia tartomány a lábunk alatt volt! Már itt csapágyasra hajtottuk a fényképezőgépeket. Most nem a csúszdát, hanem a liftet választottuk lefelé és a „balerina torony” tövében bepusziltunk egy Leberkase-t is. Tudod, csak úgy, az íze kedvéért!
Innen tovább motorozva kicsit fura volt látni a sok rendőrt, szinte minden sarkon posztolt egy. Gondoltam magamba ez aztán a közbiztonság, de tévedtem, bicikliverseny volt. Ennek keretén belül sajnos lezárták előttünk a Villacher Alpenstrasse-t, így hát a túra első matricás útjára nem jutottunk fel.
Jól kezdődött gondolattal a buksimba és szomorúan mutattam a többieknek, hogy forduuulááás?!
Rossz kedvünk nem tartott sokáig, jött ugyanis a Maltatal! Hohohooo, nagyon kemény és nagyon szép, főleg ha „titanic” kávézóból jegeskávét kanalazva nézünk le a 200 m magas gáttal megfogott víztározóra, persze napsütésben. A látvánnyal és az úttal sem lehet betelni. Kanyarog mint a fene, részegen sem lehetne ennél „egyenesebb” vonalat rajzolni. Az már csak hab a tortán, ahogy az egyik kanyarból kiérkezve meglátod azt a fantasztikus vízesést veled szembe, kész, k.o., alig tudsz a motoron maradni! Ezt már nem lehet überelni, de mi azért megpróbáltuk, ugyanis még 7 db látványút vár ránk a túra alatt.
Az estét a Nocki lábánál töltöttük, beszélgetéssel, sörözéssel és felkészüléssel a következő napokra.

Második nap reggelén kivertük a fizetős nénit az ágyból, hogy engedjen már fel minket a 35 km hosszú, Nockberget átszelő Nockalmstrasse-ra. Szóval 8kor már a kapuban voltunk és kandúr szemekkel néztem a szőke Hölgyre és kértem a jegyet. Jól sikerült, a sorompó felment, mi meg nyete neki. Kanyar, kanyar, látvány, kanyar, vadrács, megálló, fotó, kanyar, vadrács, vadrács, upsz mormota „dolgok” váltogatták egymást. Persze a szokásos famotoros hüttés kapucsínó nem maradhatott el most sem és a gumik szélét is megdolgoztattuk kicsit. Motoros mennyország ez javából!
Nem szerettem volna, hogy ha meglincselnek a többiek, amiért nem tudom átadni a tervezett matricákat, ezért ismét célba vettük a Villacher-t. Amíg oda nem értünk, imádkoztam, hogy ne legyenek ott a biciklisek. Imám meghallgattatott, feljutottunk, méghozzá az alpesi út piros matricájával a zsebünkben, azaz a dobozunkban. Panasz, erre a közel 17 km zsákutcára sem lehet. Szuper a látvány pl. a Karavankákra, jó az út és a kanyarok száma, minősége is rendben van. Lefelé sajnos, az egyik túratársunk elcsúszott, az első gumija kuka lett és ez lett a legnagyobb baja. A problémát gyorsan megoldottuk, sikerült szerezni egy új első gumit rá és mehetett tovább a mandula.
Ezután jött a Goldeck panorámaút, ami jó-jó, de nem az igazi még. Egy útfelújítás sokat dobna rajta. De aztán következet a titkos motorozzvelunk.hu panorámaút. Na ez odab…, azaz fantastico! Hogy hol van? Azt nem mondhatom el és le sem írhatom, különben nem lenne titkos. Ami biztos, hogy sokan csak úgy elrohannak mellette, pedig nem kellene, nagyon nem kellene. Ezen motorozva azt állapítottuk meg, hogy az itt lakók síklóernyővel járnak a lenti billa-ba az tuti.

Pihenésképpen jött a 48 km hosszú, 80 éves GrossGlockner Hochalpenstrasse. Felkapott egy út, de nagyon szép. Akárhányszor motorozik itt az ember, mindig más és más arcát mutatja nekünk motorosoknak. Elsőként felkanyargásztunk a teraszos, almásréteses, mormotás, gleccseres, csónakos Ferenc Jóska kilátóhoz, 2369m magasra. Itt egy óra pihi, mormota etetés, fényképezés következett majd a Hochtoron keresztül elértük a következő „ezt látni kell” pontot. Na, itt leszakadt az ég! Úgy kiürült a Glocki, mint a kocsma, amikor még ki kell fizetni egy kör maradék sört. Minket is a macskaköves kanyarok felett, 2 571m magasban, az Edelweissptize-n ért el az eső. De nem baj, ez csak víz felkiállítással úgy ereszkedtünk lefelé a hegyről, mintha hímestojásokat szállítanánk a dobozokban, a szennyesünk helyett. Jó az volt ebben az égi áldásban, hogy amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen el is ment, Zell am See-nél már nem esett. A tavat és a forgalmas utakat jobbról kerültük, és amire Maria Alm-ba értünk már a nap is kisütött.

Az este a szokásosan telt, sörike, vacsora és sztorizgatások. Azt hiszem nem a mi nevetésünk volt a leghalkabb az egész faluban. A fagyiról és a tejszínhabról meg nem is beszélhetek, a diabetikusom megtiltotta. Az biztos, hogy én nem ettem, annyit!

A harmadik nap kicsit felhősen és 1 motornak fékbetét nélkül indult, de hamarosan minden megoldódott. Még kaptunk egy kis vizet felülről az út elején, de aztán a Grafenweg keskeny útján már ránk ragadt az esőruha. A táj, a panoráma itt is felejthetetlen volt, ahogy a kint felejtett „útszakasz lezárva tábla” is. Más, külföldi motorosokkal tanakodtunk mi is, hogy mi legyen. Ők visszafordultak, mi meg nem és mi döntöttünk jól! Olyan szakasz következett, ami beleégett a kontaktlencsémbe is, ezeket se fénykép se videó nem adja vissza soha. Egy völgybe ereszkedtünk le, zöld legelők, erdők, rendezett kis gazdaságok és a völgy alján tekergő szürke aszfalt csík tette felejthetetlenné ezeket a kilométereket.
Ezután ismét egy nagyágyú következett, a helyenként max egy sáv széles, végig 2 000m magasan tekergő Zillertal Alpenstrasse. Ezen gurulva, olyan látványban volt részünk amilyet csak képeslapokon lát az ember és olyan a hüttében a császármorzsa, hogy sokkot kaptunk tőle. Nyílván nem veszélytelen (mármint az út) mert észnél kell lenni, de minden egyes métere megéri.
Ezután még húztunk egy nagyot és felmentünk a Schlegeisspeicher-re. Gát, vízesés, lámpás út, felülről az életüket egy virsli gumira bízó biciklisekkel. Na és persze az a panoráma, amiról szinte minden osztrák túra szól, na az itt is zseniális. Fényképeztünk ezerrel és ittunk egy jó kávét a gátnál, majd gurultunk is tovább, várt minket a Gerlos. Matricás ez is, és élvezkedtünk itt is egy kicsit, olyan döntögetősre vettük a figurát. Amikor átbuktunk a hegyen, ott találtuk a Krimml-t, Európa egyik legnagyobb vízesését. Hát mit ne mondja nem volt rossz látvány. Itt már délután 5 környékén jártunk, szóval menni kellett a szállásra. Kitzbühel érintésével, még egy jót motorozva érkeztünk meg a szállásunkra, Maria Almra. Az este megint a vacsival és jó barna sörrel telt. Fagyi? Nem volt! Khhh…

Utolsó nap, utolsó reggeli… sajnos menni kellett hazának, kelet felé fordítottuk a kormányt. Ez mindig egyfajta levezetése a túrának, de azért most is tartogatott némi meglepetést ez az etap. Bischofhofen előtt még kanyargásztunk kicsit, feljebb tornásztuk az átlagfogyasztást, majd jött egy unalmas szakasz egészen a Sölkpass-ig. A zöld táblánál jobbra fordultunk és meg sem álltunk a saját kis „magánházas” hüttéig, ahol két csinos, fiatal, népviseletbe öltözött Hölgy várja a fáradt motorost. Még most is ott ülnénk, ha sokunkat nem várnának otthon. Szóval csinosak voltak, akarom szép ez az út is. Keskeny szakasz, mesebeli tájon, a Nieder Tauern-en keresztül vezet. Mondjuk a tehenek nem túl motorosbarátok, néha ki-ki mászkálnak az ember elé, érdemes velük vigyázni.
Ezután már nem volt sok hátra, jött egy unalmas, majd egy izgalmas szakasz a Gaberl hágó személyében. Innen már nem volt menekvés, az A2-es autópályán húztuk a gázt, majd Rábafüzesnél, 8 db matricával a zsebünkben végetért a túránk.