A sas fészkében… 2012

A sas fészkében… 2012

Ebben az évben ez volt a második négy napos túránk. Ahogy eddig szinte mindig, most is egy szálláson voltunk és csillagszerűen jártuk be Salzburg tartományát. Akkor még nem tudtunk, hogy ez az útépítések túrája lesz.

 

{flike}{fshare}

Ebben az évben ez volt a második négy napos túránk. Ahogy eddig szinte mindig, most is egy szálláson voltunk és csillagszerűen jártuk be Salzburg tartományát. Akkor még nem tudtunk, hogy ez az útépítések túrája lesz.

Csütörtökön, a túra első napján Körmend után a „szokásos” osztrák utak kanyarulatait követve Mariazell főterén vetettünk horgonyt, itt volt az első hosszabb megállónk. A szokásos motoros parkolóban kötöttük ki lovainkat és fényképeztünk, sétáltunk, fagyiztunk egyet. Sajnos a Leberkase-t kihagytuk, de hogy miért azt a mai napig nem tudom…?! Kellemes idő volt, de a felhőtlen motorozást azért néha meg szakították a vizes aszfaltos részek és a hídépítések. Akkor még azt gondoltuk, hogy ez változni fog, de tévedtünk, a „vad alpoknál” is hasonló körülményekkel találkoztunk. Ez a környék fantörpikus. Kellemes kanyarokkal megtűzdelt szakasz, ami ráadásul még kellemes környezetben is található. Öröm és bóóódogság ezen az úton motorozni, a környéken gurulni. Lienznél a forgalom feldúsul, itt már érezzük, hogy hétköznap van. Kamion, autó és az elmaradhatatlan munkagépet szállító kamion is van dögivel, mintha csak ingyen adnák a benzint, gázolajat. Plusz itt is találkoztunk útépítéssel, lámpa piros, állj, meleg van, folyik rólunk a víz már rutinból. Itt már a táj szépsége sem segít, csak a lámpa szuggerálása marad…és zöld! Folytathatjuk utunkat Ausztria egyik gyöngyszemének tartott Hallstatt felé. Persze nem a szokásos főutat választjuk, hanem kicsit csalunk és egy mellékúton, a hegyen keresztül érkezünk a „gyöngy partjára”. Ahogy az egyik barátom mondaná, „besza, behuuu”.

 

2000 méter magas hegyek ölelik körbe ezt az apró falucskát és ezt a már feltűnően tiszta vizű tavat. Sajnos az időnk fogytán és még 60 km van előttünk a szállásig, így már nem tudunk a faluba bemenni de nem baj, mert még visszatérünk. Kelet felé gurulunk tovább, de nem sokáig, útépítőgépeket szállítanak. A forgalom bedugul, szinte csak lépésben haladunk. Előzni esélytelen, kanyar kanyar hátán. Na ezt most nem élvezet számba megy, inkább szenvedés kicsit, még motorral sem tudunk előzni, „most segíts meg Mária”. Jön a megváltás, a konvoj indexel jobbra, végre van lehetőség, hogy lehúzódjanak és elengedjék a sort. Dudálással köszöni meg mindenki ezt a gesztust! Fellélegezve, kellemes tempóban húzzuk a gázt tovább és 6 óra után kicsivel landolunk is szállásunkon. Gyors zuhany, egy jó hideg sör és megyünk is vacsorázni. Jó idő van, így hát teraszon foglalunk helyet és sztorizgatunk „egy keveset”. 

Másnap, pénteken szavazunk, hogy a látnivalókra helyezzük a hangsúly a motorozás ellenében, irány a sasfészek és majd Hallstatt, na meg Dachstein. Egyenesen nekimegyünk Berchtesgadennek, persze egy kis erdei, betonozott úton, a főutat mindenki ismeri, mi arra nem megyünk. Motoros parkolóban letámasztjuk a paripákat, a cuccokat rajta hagyva megyünk a buszok felé. Magához a Sasfészekhez sajnos csak busszal vagy gyalog lehet felmenni. Mi az első választjuk! jegy meg van, rajta a busz indulási ideje és csak ezzel mehetünk fel. Egy kis várakozás után, beszállunk, majd buszozunk „egy kicsit felfelé”. Megállapítjuk, hogy biztos hogy nem kezdő sofőr vezeti, rezzenéstelen arccal veszi a hajtűket és navigálj be buszunkat a szűk alagutakba. Az ujjamat nem merném oda tenni a szikla és a busz közé az tuti. Felérünk, majd egy „kis” liftezés és már is Martin Bormann ajándékában találjuk magunkat. Na, itt ittunk életünk talán legrosszabb, bár kétségtelen, hogy legdrágább kávéját. De ezt felejtsük is el gyorsan…a kilátás állunk a földön és kit érdekel már a kávénak nevezett valami. 360 fokos panorámát élvezhetünk, lábunk alatt a Königsee, rápillanthatunk az Ausztriára és Németországra is. Manapság már csak és kizárólag étteremként szolgál, a múltról szinte semmi sem árulkodik. Délután két óra magasságában szabadulunk és folytatjuk utunk a „smirgli úton”.

 

Ez egy fizetős körút, mit út, inkább pálya. Kihagyhatatlan! Az embernek az az érzése támad, hogy itt még a füle is leér, úgy hogy közben nem a hátán csúszik, a szikrázó motorja mellett, megéri azt a pár eurót, bár matricát nem kapunk! Innentől kezdve belekeveredünk a turisták forgalmába, az útépítésekről nem is beszélve. Délután fél 4 magasságában érünk a dachstein-i felvonóhoz. Irány a jégbarlang! Hittük mi, mert a jegyárus néni közölte, hogy oda nem ad jegyet, mert nem fér bele az időbe már. Így hát jött egy alternatíva hogy felvonózzunk fel egészen 2 100 méterre. Megszavaztuk, jegyet megvettük és jöhet a lélekvesztő, két lépcsőben, egyenlőre csak felfelé. Nagy élmény volt, főleg amikor a tartópilléreken átbukott a kabin. Jáááááj…de felértünk! Na most, itt láttunk egy két fehér foltot, biztos szikla, de nem, tényleg….igen…ez hóóóóó. és az ott mi? szánkó! Júliusban….ne mááááá. Szóval szánkóztunk egyet, ha már ott van! Fél6kor még elcsíptük az utolsó lélekvesztőt lefelé, mivel nem nagyon szerettünk volna a hegyen éjszakázni, inkább az ágyunkban pihentünk volna. Lefelé, a tartópilléreknél még nagyobb volt „jáááj”, persze kétszer, amit a kabinos mérsékelt mosollyal nyugtázott is. Még volt annyi időnk, hogy begyalogoljunk Hallstattba, megnézzük a falucskát, a temetőt, a templomot és a koponyamúzeumot. Ami azért meglepő és fura érzés, belépsz, körbenézel és feliratozott, feldíszített koponyák körbe-körbe. A hazaúton hála a jó égnek nem találkoztunk már semmi akadállyal, így ami az előző nap szívás volt, azt most mosollyal az arcunk teljesítettük. Döntögettünk jobbra és balra és közben gyakoroltuk azokat a kanyarodási technikákat amiket vezetéstechnikai tréningeken sulykolnak belénk az oktatók. Stabil gáz+hátsó fék, odanéz ahova menni szeretnél, nyomd le azt a motort stb stb stb. Estét ismét a szokásos helyünkön töltöttük, plusz annyival spékeltük meg, hogy szállásunk kertjében a padon üldögélve is beszélgettünk még egy órácskát.

 

Eljött a szombat reggel és még mindig süt a nap és kellemes az idő. A tegnapi napot nézelődésre, a mai napot motorozásra is szánjuk. Irány a hágók, a kanyarok és a felejthetetlen utak. Kitzbühel felé vesszük az irányt, miközben végig motorozunk a B164-es úton. Kiélvezzük a DeintenerSattel, FilzenSattel és a Griessenpass kanyarjait, aminél szebbet, jobbat rajzolni sem lehet de ezt már megszokhattunk túráink során. Ahogy itt szokás, az aszfalt csodás, a kanyarok ívesek, a kilátás pedig fényképezőgépért kiált. Wörgl után egy kis unalmas szakasz következik a B171-en, amit kárpótol a túra következő szakasz. Ez pedig nem más mint egy aprócska kis hegyi út, ami Zillertal felett húzódik és egészen 2 100 méterig kapaszkodunk fel rajta. Amilyen keskeny ez az út, na olyan mély nyomot hagy az emberben. A kilátás és az érzés amikor az ember végiggurul rajta egyszerűen leírhatatlan. Itthon végignézve az ott készült képeket, hát töredékét sem adja vissza annak amit érezhetünk és láthatunk. Az út végén már láttuk, hogy beígért rossz idő már a „spájzban van”. Zillertalt elhagyva jött is az égi áldás, eső és szél formájában. A Krimml vízesést, ami Európa egyik leghosszabb vízesése, sajnos ki kellett hagynunk és az eredeti útvonalat is le kellett vágnunk, menekülve a vihar elöl. Mittersillbe érve a nap kisütött és ennek örömére megálltunk egy fagyira és kávéra a főtéren. Na meg az sem volt mellékes, hogy szállásunk felé elnézve, esőt szimatoltunk. Egy kis kalóriával a hasunkban, úgy döntöttünk hogy kerülővel megyünk haza és északnak majd keletnek fordulva motorozunk egy jót még. A döntés jó volt, végig szinte sütött a nap, száraz volt az út és nem áztunk meg, sikerült kikerülni az esőt. Persze a szállásra érve, leszakadt az ég és éjszaka is adta rendesen. Felvoltunk készülve, hogy másnap egész nap esőben motorozunk majd. Az estéről nem tudok sajnos mesélni, titkosítva lett vagy 100 évre!

 

Vasárnap reggeli, az eső szakad, reggeli után elállt és süt a nap, yes yes, ez kell nekünk! Gyors búcsú a nénjétől és húzunk is Obertauern felé, ahol is a túra legjobb kávéját isszuk. Ez életmentő volt! A hegyen átérve Murau felé vágtatunk, ahol utoljára még tankolunk egyet és lelkileg felkészülünk az autópályára. Az S35ra rátérve, már érezzük, hogy ez nem nekünk való, le is térünk és inkább átvágunk a hegyen egyenesen Graznak. Ismét jó döntés volt! Olyan úton találjuk magunkat, amit sosem gondoltunk volna. Pont most amikor már az egyenes, unalmasra szakaszra készültünk, erre tessék, itt van „Gaberl”. Gyér forgalom és szinte csak motorosok, csak mi vagyunk. Dobáljuk, játszunk a motorral, jobbra és balra, itt még lelkileg feltöltődünk. Pont ez kell, ez egy méltó búcsú az Alpoktól egy ilyen túránál. Grazot kikerülve egyenesen Körmendnek megyünk, a forgalom gyér így egész jól tudunk haladni és még időben haza is érünk, szerencsésen.

Köszönöm szépen minden résztvevőnek a túrát!

További képek…katt ide