Heted 7 határ túra 2013

Heted 7 határ túra 2013

Ez volt a szezon első külföldi, ráadásul, balkáni motoros túrája, így hát, a résztvevőkhöz hasonlóan, én is izgatottan vártam a start napját. Tavaly lejártuk már ezt a „kört”, bejártuk a környéket és kellemesen csalódtunk, így hát belevágtunk a tervezésbe és szervezésbe, hogy méltóképpen meg tudjuk nyitni a 2013-as szezont.

Gyorsan eljött a start napja, április 27.-én 14 motorral sorakoztunk fel a barcsi határátkelőhelynél, vártuk, hogy elkezdődjön a kaland, bejuthassunk déli szomszédunkhoz Horvátországba. Kicsit úgy éreztem magam, mint egy versenyen, csak a zöld lámpa itt az útlevél visszaadásával volt egyenlő. Jó minőségű utaknak és az ésszerű sebességkorlátozásoknak hála, kellemes tempóban és igazi motoros időben haladtunk dél felé. Az első napon nem sokat időztünk „horvátéknál”, tranzitként használtuk az országot és csak egy célunk volt, hogy beléphessünk Bosznia Hercegovina területére. Itt nincs „még” EU, a határátkelés is macerásabb, útlevél vagy új típusú személyigazolvány és az esetek többségében még a motorok forgalmi engedélyét is be kellett mutatni. Szokatlan volt, nem ehhez vagyunk szokva de gond nélkül ment minden. Azt kicsit sajnálom, hogy pecsétet nem kaptunk mindenhol, mivel ez már kuriózum számba megy a mai világban. A hosszú kocsisor ellenére hamar végeztünk, kb 20 perc ügyintézést követően már Boszniában voltunk. Nem csak a határátkelés fura, hanem az is hogy itt szinte bárhol lehet dohányozni. Banja Lukát elhagyva, a Vrbas folyó völgyét szemeltük ki magunknak és egyáltalán nem bántuk meg. Széles és igen jó minőségű utak fogadtak minket, a folyó kanyarulatait lemásolva terelgettük a vasakat. Ezen a szakaszon is érdemes többször megállni, fantörtpikus látvány tárul elénk. Hol a folyó kanyarog a lábunk alatt, hol egy völgyre pillanthatunk le, ahol legszívesebben feltett lábbal elidőznénk akár 1 órát is. Jók az utak, szép a táj, kevés a forgalom, kellemes a hőmérséklet, mi kell még nekünk motorosoknak. Jó, tudom, olcsó benzin, de itt, az is meg van ám! Jajcet, majd Pozort elhagyva már a térség legnagyobb folyója, a Neretva partján faltuk a kilométereket. Ha Vrbas partján kanyargó út 5 csillagos, akkor ez meg érdemel egy plusz csillagot. A Neretvát megpillantva, azt mondja az ember hogy ilyen nincs, ilyen szín egy színskálán sem szerepel mint amiben ez a folyó pompázik.  Az már csak hab a tortán, hogy mi végig a folyó parton kanyargászunk. Az út utolsó szakasza szintén erősen ajánlott, a baloldalon egy sziklafal, míg jobb oldalon ott „csordogál” a Neretva, egészen az Adria tengerig. A kettő között vagyunk mi motorosok, akik felhőtlenül élvezik a táj, az út és motorkerékpárjuk adottságait. Most nem megyünk le a tengerig, csak Mostárig motorozunk, ahol egy 4*-os új szállodában már várnak minket. Gyorsan le a teremgarázsba, majd a szobák elfoglalása után, a Babilon éttermet választva, szinte az Öreg híd lábánál elfogyasztottuk jól megérdemelt vacsoránkat. Egy külön helységre leszünk figyelmesek, ez egy rock kocsma, jelzem léggitárt kedvezményes áron lehetett bérelni! Az időjárás itt nem volt kegyes hozzánk eleredt az eső, így elszánt kis csapatunk úgy döntött, hogy holnap reggel visszajövünk, és jobban szemügyre vesszük a Világ Örökség részét!

Érdekes módon mindenki el tudott aludni, így hát gyorsan eljött a reggel. A svédasztalos reggeli elfogyasztása után, motorra pattantunk és visszatértünk az est színhelyére. Turisták sehol, szinte csak mi voltunk az Öreg hídon. Aminek egyébként magyar vonatkozási is van, ugyanis a háború elmúltával, a híd romjait a magyar SFOR alakult emelte ki a Neretvából 1990-es évek végén. Itt egy kő emlékeztet a múltra, hogy 1993-at soha ne felejtsük el! Kicsit sétálunk jobbra és balra, majd balra és jobbra és miután a fényképezőgépek a sok exponálás következtében túlhevültek, motorra pattantunk és célba vettük a Kotori öblöt. A városból kiérve dobtunk egy balost és hegyen keresztül, a kígyó mozgását lekövetve, igen jó minőségű úton haladtunk keleti irányba, amíg el nem értük Avtovac városát. Ez egy festői szakasz, hihetetlen, sosem gondoltam volna, hogy vannak ilyen területek ebben az országban! Balkán ide vagy oda, ez egy igazi motoros paradicsom! Nagyon figyelnek a kétkerekűekre és nagyon kedvesek az emberek is, az utak jobbak mint nálunk. Itt egy dolog fordulhat elő, amire vigyázni kell, azok pedig a birkák, mármint az állatok. Jó párral találkozhatunk az úton, de legfőképpen az út közepét szeretik. Azért a háború nyomai még látszódnak az út szélén és Mostarban is. Például egy buszmegállóban, beszállunk egy két fényképerejéig egy kiégett buszba. Szomorú és egyben érdekes látvány, ha ez a busz mesélni tunda…..
Egy víztározót elérve ismét balra fordulunk és egy kis határátkelőhely után már Montenegróban is találjuk magunkat. Kereken egy, azaz 1 vámtiszt foglalkozott a határon mindenkivel, így kicsit hosszúra nyúlt a papírjaink ellenőrzése, de átjutottunk! Ezután kicsit beszűkültünk, már ami az utat illeti, de tudtam, hogy hamarosan egy olyan aszfalt csík következik, amit bármelyik versenypálya megirigyelne. Erre senki sem számított, hogy itt ilyen is van! Hamisítatlan balkáni tájon kanyarogtunk végig, élveztük a tájat, a széles fekete aszfalt csíkot és a ragyogó időt. Tavaly megálltunk itt egy fa krimónál, amit idén is szerettünk volna igénybe venni, de nem volt szerencsénk, zárva volt. Így kimaradt a sült kecskehús + friss ólivabogyó kombináció megkóstolása, nem baj majd jövőre. Ezután sajnos „rossz” lapra, azaz útra tettünk. Az történt, hogy idén a Kotori öblöt a város, Kotor felöl szerettük volna megközelíteni, volt is arra egy főút, rá is kanyarodtunk. Hát ez csak nevében volt fő…, 3 méter széles, kicsit kavicsos, korlát nélküli hegyi út, ahol hibázni nem nagyon lehetett, plusz még néha szembejövőkkel is meg kellett küzdeni. Azt a narancssárga platós teherautót sosem felejtem el. Na de, a látvány, az kárpótolt mindenért, ezért Ausztriában útdíjat is szednének. Kalandos egy szakasz volt. A nap csúcspontját akkor értük el, amikor megpillantottuk az öblöt felűről. A nagy tengerjáró hajók is ladikoknak tűntek a magasból. Ahogy a teherautó, úgy ez a látvány is felejthetetlen! Az Alpokat szerpentinjeit megidéző úton legurultunk Kotorba, amin én sem tudtam eldönteni, hogy magát az utat vagy az elénk táruló kilátást élvezzem. Még jó, hogy Betti ott ült mögöttem és így megosztottuk a „feladatokat”, ő nézte az utat… Mivel a mai napnak Dubrovnikban volt vége, ezért egy gyors kompozást választva elindultunk felfelé a tengerparton. Már vártak minket, szintén egy 4*-os szállodában amit a hegy oldalba építettek, alatta a várossal. A tervezett esti óvárosi séta elmaradt, inkább átraktuk másnap délelőttre. Este a vacsorára, a hideg sörökre koncentráltunk a szálloda teraszán ahonnét ráláttunk e méltán híres városra.

Gyorsan eljött a harmadik nap, pazar reggeli után motorra pattantunk és laza szerelésben begurultunk az óváros kapujáig. Érdemes erre egy két órát szánni, mert gyönyörű, nem véletlenül hívják az Adria gyöngyének és nem véletlenül része a Világ Örökségnek sem. 12 óra környékén indultunk útnak, hogy kiderítsük, hogy az előttünk álló 220 km tényleg Európa egyik legszebb tengerparti szakasza-e, persze motoros szemmel. Most már bátran állíthatom, hogy igen. Két csapatot alkottunk, egy lassú és egy viszonylag gyors különítmény indult útnak Primostenbe. Hát mit mondhatnék, élvezkedtünk rendesen! Az Alpok is ott van a szeren, de ez teljesen más. Nem gondoltam volna, hogy itt ilyen jót lehet túrázni, motorozni. Van feelingje rendesen, a bal lábunk alatt a tenger, a jobb vállunk felett pedig hegyek magasodnak. Lehetne erről mesélni, az íves kanyarokról, ahogy követik a partvonal minden zegét zúgát de ezt át kell élni, motorozni kell egy ilyen helyen is. Direkt választottuk az április végi időpontot, hogy ne essünk bele a szezonba és a vele járó tumultusba. Most ismét beigazolódott, hogy jó döntés volt. Gyér forgalom mellett motoroztunk és egészen -5 méterit jutottunk a tengerszinthez képes! Egész nap az Adria mellett kanyarogtunk, hol kis szigetek között próbáltunk átpillantani Olaszországba, hol az útra koncentráltunk és integettünk a szembejövő motoros kollégáknak. Az időjárás már csak hab volt a tortán, 22 fok körül hőmérséklet és napos idő, ennél kívánni sem tudtunk volna szebbet. Mosoly a bukósisak alatt garantált! Estére, vacsora előtt érkeztünk meg a tengerparti szállásunkra, Primostenbe, ahol „elmebeteg” vacsora várt minket. A svédasztalos felszolgálás, mindent igény kielégített, még a sirályoknak is jutott. Sajnos a tenger még hideg volt így a csobbanás kimaradt, de a bátrak térdig bemerészkedetek. Este egy páran meglátogatták Primosten óváros részét, ami szintén részét képezi a Világ Örökségnek.

Sajnos hamar eljött a negyedik, a túra utolsó napja. Ez már viszonylag egyszerű volt, végig az 1-es úton Karlovacig majd autópályán a magyar határig. Hála a jó égnek a forgalom itt sem volt nagy és az „elsőszámú út” sem unalmas, mintha nekünk, motorosoknak építették volna. Nagyon kellemes tempóban tudtunk haladni, Plitvice tavaknak integettünk egyet, abban a reményben hogy egyszer majd ide is benézünk. Karlovacot elérve jött a „rémálom”, autópálya, egészen 160 km hosszan. Sajnos más lehetőség nincs, haladni kell és ehhez ez a „legjobb” választás. Nem is nagyon húztuk az időt, tankoltunk még egyet utoljára kunáért és már is a fizetőkapunál voltunk. Egy pihenőt azért beiktattunk, biztos ami biztos és a délután órákban meg is érkeztünk Letenyére, ahol a csapat elbúcsúzott egymástól.

Köszönöm szépen mindenkinek a túrát!

A túrán készült képeket itt találod: katt