fbpx

Pár nap a Triglav NP-ben, 2012

Pár nap a Triglav NP-ben, 2012

Én mindig azt vallom, hogy ha túravezetőként eltévedsz, akkor tedd azt határozottan. Ha meg netán meg kell fordulni egy úton, akkor az csak azért van, hogy gyakoroljuk a motoreltolásos technikát a visszafordulásoknál is. Hát ebben a 3 napban volt bőven ebben részünk, azt is mondhatnák hogy ez az eltévedések túrája volt. Ciki vagy nem ciki, de ez van.

Én mindig azt vallom, hogy ha túravezetőként eltévedsz, akkor tedd azt határozottan. Ha meg netán meg kell fordulni egy úton, akkor az csak azért van, hogy gyakoroljuk a motoreltolásos technikát a visszafordulásoknál is. Hát ebben a 3 napban volt bőven ebben részünk, azt is mondhatnák hogy ez az eltévedések túrája volt. Ciki vagy nem ciki, de ez van.

A pünkösdi hosszú hétvége első napjának reggele már jó indult, Peti barátom megfelelő higgadtsággal közölt velünk, „azt hiszem itt valami nem stimmel..” és lepillantott a hátsó kerekére, hát ez defekt a javából. Foházkodva, térdre borultunk és jó 20 perc késést összeszedve, javított gumival húztunk a letenyei MOL kútra ahova szinte egyszerre gurultunk be Andrással és Karesszal.
Egy kis ismerkedés, tankolás és eligazítás után a lovak közé csaptunk és átvágtattunk Horvátországba. Valami fura volt, igen itt van határátlépés. Mint a régi szép időkben megnéztek mindent, még jó hogy a dobozokat nem kellet kinyitni és a gumi kesztyű sem került elő. Pár perc alatt végeztünk is és már a fehér aszfaltok birodalmában csorogtunk Ptuj irányába. Hatvan kilométer megtétele után, újra egy 20 perces határellenőrzés de most még egy turista busz is elénk jött, hurrááá… Ahogy beléptünk Szlovéniába már meg is pihentünk egy dombtetőn, konkréten Borl vár árnyékában kicsit kinyújtoztattuk magunkat. Nem időztünk sokat, messzé volt még a szállás. A Dráva folyót követve eljutottunk Ptujba, ahol a városka régmúltat időző főterén kikötöttük „lovainkat”. Egy pár méter erejéig két lábra pattantunk és megnéztük a várostornyot és a római kort időző Orpheus követ. Se a hangulatunk, se a „defektes” kerekünk nem engedett, így hát húztunk is tova. A Dráván átkellve, Maribort szigorúan kikerülve hangulatos kis szlovén utakon gurultunk, persze napsütésben és egy két szenyoval a hasunkban. A környék olyan mintha Ausztriában járnánk, de valahogy még sem. Az utak minősége kicsit visszahúz minket a földre, ez még is Szlovénia és a Karawanken.

Davográdot elérve balra fordulunk és egyenesen egy kis erdei úton átvágunk a sógorokhoz. Nem sokat időzünk nálunk, elvégre most mi a Bohinj tóhoz jöttünk, ha jól tudom… A 82-es utat kegyetlenül kihasználva haladunk déli irányba. Itt néha olyan érzésem van, hogy egy verseny pályán vagyunk, olyan jól tapad és olyan sima aszfalt van alattunk, hogy itt még Schumi is jól érezné magát. Kanyar, kanyar hátán, motoros énünk itt előtérbe kerül és egyre csak faljuk a kanyarokat. Elnyújtott íves, húúú visszafordul, jaj teremtőm ezt be sem látom a szikla miatt, jöhet minden fajta, motorjaink és mi is élvezzük rendesen. Azért fohászkodunk, hogy ezek az ívek sose érjenek véget, ennek a csodás szakasznak sose legyen vége. Hiába na, ilyen a Seebersgattel! 1200 méteren aztán egy kicsit a csoda megszakad, pihenő, volt határ, fénykép, videó és ásványvíz a program. Lefelé már közel sem olyan az út, egyből érezzük hogy ho-ho-ho ez itt Szlovénia de a látvány pazar. Amikor Kranjba értünk, már jócskán délután fele járt az idő és ezért úgy döntöttünk, hogy irány Bled, Szlovénia gyöngyszeme és a Júlia Alpok. Sajnos a vanília krémest kihagytuk, de a tó parton, azért kicsit kényeztettük magunkat pár gombóc fagyival és a kilátással. Velünk szemben kimagaslott a vár, alatta a templom és balra tőlük a bledi sziget, ahova gondolákkal vitték az turistákat. Kacsák és hattyúk garmadája várta a leeső tölcsér darabokat, az oda hintett morzsákat….mennyei idill, itt mindennap el lehetne ücsörögni.

Beszélgetés, távolba nézés közben is repül az idő és már elmúlt 5 óra, menni kell. Most a végső célunk következett, Szlovénia legnagyobb tava, a Bohinj-tó partján lévő hangulatos kis panziónk. Egy 30 km-es völgyben kanyargós szakasz után, motorjainkat biztonságba helyezve, a szállás kerthelyiségében, az Alpok csipkés hegyeire tekintve elfogyasztottuk jól megérdemelt hideg sörünket. A szobák elfoglalása után, már asztalnál is ültünk és magunkhoz vettünk egy kis kalóriát. Egy jó kis beszélgetést követően, gyorsan ágyba zuhantunk, még holnap is lesz nap és reggel kelni kell.

Eljött a vasárnap reggel, méghozzá ragyogó napsütést hozott magával, aminek egyedül a Bohinj tó feletti köd állt ellen, de csak egy darabig, a végén ő is megadta magát. Egy kitűnő svédasztalos reggeli elpusztítása után nekivágtunk a napi programnak, hogy bejártjuk a Júlia Alpok legszebb útjait. A garminnak köszönhetően egy keskeny vadregényes úton értük el a 202-es utat, bemelegítettünk a nap hátralévő részére. Alig hogy rátértünk a fő útra, rögtön le is fordultunk, egy kis murvás kitérőt tettünk egy vízesés kedvéért, amit vétek lett volna kihagyni. A “főútra” visszatérve Kranjska Goránál nekivágtunk az 1 611 méter magas Vrsic hágónak, ami a motorosok egyik kedvenc helye. Az északi oldal sajátossága a macskaköves hajtűkanyarok, amit még az I. világháború idején oroszok építettek, akiknek az emlékére még egy kápolnát is emeltek. Érdemes itt lassan, nézelődve motorozni, mert olyan kilátásban lehet részünk, amiket se a Dolomitokban se az osztrák Alpokban nem kaphatunk meg. Nagyon sok motorossal találkoztunk utunk során és meglepően sok magyar rendszámmal is láttunk a környéken. A hágó tetején, miután leszurkoltuk a parkoló díjat, érdemes kisétálni a betonos platzra, sőt akár a motorjainkat is felvihetjük oda és elég sok like-ot besöpörhetünk ezekkel a képekkel az arcos oldalunkon. Lefelé, Soca folyóval és a raftingosokkal együtt fűztük át motorjainkat a kanyarok armadáján, az egyenes fogalmát nem ismerték az építők az már biztos wink.

Kanyargászásunknak a Predl hágónál található Hermann és Kluz erőd szakítja meg. Frenetikus látvány ez két világháborús építmény, amint ott tornyosul az út mellett, megállásra késztetve az elhaladókat is. Esküszöm, jobb mint egy STOP tábla. Érdemes rájuk jó pár percet szánni. Aztán fejünket felfelé szegve, neki vágtunk a Mangartnak. Majd gyorsan le is szegtün, behajtani tilos! Agyaltunk, gondolkodtunk, szavaztunk, aztán plusz két magyar motorossal neki vágtunk, a keskeny útnak. Felfelé haladva éreztük, hogy ennek inkább egyirányúnak kellene lennie de nem az, ahogy ezt a szembejövő autók is tudomásunkra hozták. A végén kiderült, hogy miért volt „behajtani tilos”. Az egyik alagút után egy lavina rázúdult az útra és jó pár helyen volt is egy két „apró kavics” az úton. Na nem baj, még visszajövünk és meg lesz ez, érzem! 1 500 méterről leérkezve és egy pár kilóval kevesebbet nyomva Bovec és Tolmin felé vettük az irányt, ahol egy kis fagyizásra adtuk a fejünket, csak úgy az íze kedvéért. A 203-as út ismét egy vérbeli motoros szakasz, változatos kanyarjaival elringatott minket és hálát adtunk hogy egy ilyen hobbinak szentelhetjük időnket, pénzünket. A fagyizás után balra a 403-as útra fordítottuk kormányunkat, amit levezető szakasznak képzeletem el. Hát nem lett igazam! Egy olyan kellemes, hegyi úton sikerült a szállásig gurulni, hogy jobb mint egy ebéd a nagymamámnál. Nem győztük kapkodni fejünket, hol az útra hogy a kilátásra pillantottunk és csak azt sajnáltuk hogy nincs senki mögött utas aki mindezt fénykép formájában rögzíteni tudta volna. Vacsora előtt, a mai nap végére pont egy ilyenre volt szükségünk. Ahogy az oviba egy jó ebéd után, mi is kaján mosollyal az arcunkon, kellemesen elfáradva tértünk vissza szállásunkra. Egy gyors zuhany után, már ott gőzölgött a meleg leves az asztalon, majd a második fogás elfogyasztása után ismét a kerthelyiségben találtuk magunkat a környező hegyekre árnyékában.

Hétfő reggel sajnos már a pakolással telt. Természetesen a reggeli most sem maradhatott el, ami után 9 óra előtt pár perccel elindultunk a magyar határ felé. Találtam egy utat amit határozottan a térképek aszfaltosnak jelöltek, na hát az ott úgy konkrétan nem volt de még csak mutatóban sem. Szóval vissza kellett fordulni, 40 km ment a levesbe. Blednél egy utolsó pillantást vetettünk a tóra és már is a Loiblpasson fogyasztottuk gumijainkat, ami átvezetett minket Ausztriában. A forgalom meglepően nagy volt, sőt egy kamiont is sikerült kikapni a szerpentinen, ami minden motoros „rémálma”. Osztrákiába átérve kicsit felgyorsultak az események és Lavamündig meg sem állt kicsiny csapatunk. A 69-es utat választottuk, amit sosem bánunk meg. De most pont rosszkor érkeztünk, esett az eső előttünk és már ott volt az utánpótlása is felettünk. Így hát a fényképezésnek, kávézásnak nem maradt idő és mentünk is Mariborba hogy azután a 3-as úton utazva elérjünk egészen Tornyiszentmiklósig! Itt, az elmúlt 3 napban összekovácsolódott csapatunk elbúcsúzott egymástól és hivatalosan is véget ért a túra.

A túra további képeit…itt találod!

Hétfőn, haza érkezésünkkor, a határt átlépve kaptam a szomorú hírt, hogy súlyos motoros balesetet szenvedtek magyar motorosok Lengyelországban. Sajnos hárman életüket vesztették a balesetben! Egyszerűen felfoghatatlan egy ilyen tragédia, erre nem lehet mit mondani, itt minden szó kevés….