Motoros túrák és vezetéstechnikai képzések szervezett formában!
Érezd jól magad, a többit bízd ránk… #jóleszez

Kik is vagyunk?

Egy csapat, akiket a barátság, a túrázás, a kaland és jókedv köt össze!
Írhatnánk olyan divatosan hangzó szlogeneket, hogy már 2 éves korunk óta motorozunk, xxxxxx+y km van mögöttünk és mindenkinél, mindent jobban tudunk a motorozásról. Mondjuk, ami az utóbbit illeti, na az nem is lenne igaz. 🙂

Mikor kezdődött a Motorozzvelünk?​
Sosem felejtem el, mintha tegnap lett volna pedig a kétezres évek elején volt, amikor megfogalmazódott az első külföldi motoros túra ötlete baráti körben. Gloggnitzba mentünk 3 napra, legalább is a terv ez volt. Izgultunk, mint az első randin. Terveztünk, felkészültünk, persze jól eltévedtünk és azonnal rákaptunk az ízére!

Azóta a lelkesedés és a leszervezett motoros túrák száma csak nő, a felmerülő gondokat mindig orvosoltuk, a hibákból tanultunk és túráról túrára most is tanulunk, fejlődünk, mindig jobbak akarunk lenni, hogy ugyanúgy, mint az a baráti társaság azon a bizonyos gloggnitzi guruláson, mindenki jól érezze magát a túráinkon és élményekkel telve érjen haza. Persze nincs két egyforma túra, mindegyik más és más, de épp ez a szép ebben.

Munka vagy hobbi?
Amint munkaként tekintünk rá, rögtön abbahagyjuk a motoros túrák szervezést. Azért csináljuk, mert szeretünk motorozni, távoli helyeket és remek motoros utakat bejárni és ennél már csak az a jobb, ha ezt másokkal kis megoszthatjuk.

Mi a célunk a motoros túrákon? Mi a legfontosabb?
Hogy jól érezd magad! Motorod nyergében gyűjtsd az élményeket és hogy egyben, épségben haza is érj egy-egy kiruccanásról!

Mi jellemző motoros túráinkra?​
Alfától az omegáig leszervezünk mindent, neked nincs gondod semmire, se belépőre, se a megfelelő szállásra. Azokat az utakat sem kell fejben tartanod, amiken élmény motorozni és azok miatt sem kell aggódj, amik csak a „benzin pocsékolás” kategóriába tartoznak, mert az útvonalat úgy állítjuk össze, hogy a bukó alatti mosoly garantált legyen. Tudjuk hol kell megállni fényképezni, hol a legjobb a kávé, a legfinomabb a pizza és persze azt is, hogy hol nem szabad vesztegetni az időt. Erről mind-mind mi gondoskodunk. A túrák közben vezetéstechnikai tanácsokkal segítünk, hogy még nagyobb biztonság mellett még jobban élvezhesd a motorozás minden pillanatát.

Ahogy napközben, úgy természetesen este sem hagyunk magadra, amint a motorokat biztos helyre tettük a vacsora és egy hideg korsó sör mellett a baráti hangulatú beszélgetéseké és a sztorizásé a főszerep.

Hozzánk akkor is fordulhatsz, ha valami nem tetszik a túrán és akkor is, ha csak egy pulóverre van szükséged, mert fázol.

Minden motoros túra előtt részletes tájékoztatást kapsz indulás előtt a túráról, majd az indulási pontnál együtt átbeszéljük a csoportos motorozás írott és íratlan szabályait, ahogy az adott nap programját is.

Milyen típusú motoros túráink vannak?​
Kezdő túráinkat kifejezetten azoknak a motorosoknak ajánlunk, akik még csak ismerkednek a több napos külföldi motoros túrákkal. Ehhez igazítjuk az útvonalat, a napi távokat és nagyobb hangsúlyt fektetünk a csoportos motorozás megismertetésére és a vezetéstechnikai tanácsokra. Aztán vannak a normál túrák, ahol a látnivalók egyensúlyban vannak a motorozással és persze van még a #nyeteneki típusú túra, ahol a hangsúly a motorozáson, a legszebb utak felfedezésén van és háttérbe szorulnak az „időrabló” látványosságok.

Milyen motorral érdemes velünk túrázni?
A 600 cm3 az a lélektani határ, ami feletti a hegyekben is élmény motorozni, bár tudjuk, hogy az esetek többségében az ember a gyenge láncszem. Viszont a hengerűrtartalomnál sokkal fontosabb, hogy a motorod műszakilag is fel legyen készítve a túrára! Nagyon el tudja rontani a legszebb alpesi hágó meghódítását is, ha a tetején meg kell állni szerelni, ráadásul a kilátók közelében sokkal nagyobb eséllyel van szuvenír árus, mint motoralkatrész-kiskereskedés.

Hol tudok jelentkezni a motoros túrákra?
A túra leírásnál a „Jelentkezés” gombra kattintva egy űrlap nyílik meg, annak a kitöltésével máris a résztvevők között találhatod magad.

A jelentkezés után mi fog történni?
Minden jelentkezést visszaigazolunk emailben!

A túra előtt pár héttel érkezik meg hozzád az első e-mail a túra részleteivel, és a nulladik napi szállás lehetőségével. Ezután folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, hasznos és fontos infókkal látunk el a túrával kapcsolatban egészen az indulásig.

Hogyan tudok fizetni?
Ez túránként változik, de mindegyik túránál külön tájékoztatni fogunk erről is. Több fizetési mód közül is választhatsz.

Hogyan zajlik egy motoros túra, mire számíts?
Először is olvasd el a „csoportos motorozás szabályai” c. tájékoztatónkat, abban sok hasznos infót találsz.

Mindenekelőtt jókedvre számíts! Ezen kívül biztosan lesznek még kiváló motoros utak, csodás látnivalók, gyönyörű panoráma, remek szállások, meg persze egy-egy jó kávé vagy borjú bécsi.

A túrák mindig egy határközeli nagyobb városból indulnak, a találkozási pont mindig könnyen megtalálható és jól megközelíthető, általában egy benzinkút, hogy tele tankkal indulhassunk. Ettől a ponttól a túra végéig együtt motorozunk. Indulás előtt nagy vonalakban ismertetjük a túratervet, egyfajta eligazítás után indul a mandula, kezdetét veszi a motoros kaland.

A túrák többségén 12-14 motor és két túravezető vesz részt. Ha a csapat együtt halad, akkor egy túravezető megy elöl és hátul egy záróember biztosítja a csapatot. Általában később két részre osztjuk a csapatot, egy csoportban 6-7 motor és egy túravezető motorozik. Ez a létszám a kulcs az élvezetes és jól felépített túrához! A látnivalóknál szinte mindig, az esti szálláson pedig biztosan találkozunk.

Sajnos a jó időt garantálni nem tudjuk, még… de rajta vagyunk ezen is! Ha az időjártást nem is befolyásolhatjuk a túra útvonalát és a látványosságokat hozzá fogjuk igazítani, hogy akár esőben is mindenki jól érezhesse magát. A túra végeztével pedig jönnek-mennek majd a képek és a videók!

Az élmények mellett a biztonság a legfontosabb és ebből semmilyen körülmények között nem engedünk. Ezért ha a túrát versenynek tekinted, ha veszélyezteted a csapatot/túratársaidat, ha „ész nélkül” motorozol, eltanácsolunk a túráról!

Milyen a túratempó?
A túravezető folyamatosan figyeli a csapatot, az útviszonyokat és ez alapján lövi be a tempót, de az ésszerűség határát sosem lépjük át. Az élvezetes motorozás a cél, nem egy motoros felvonulás.
Általában főutakon 100-110km/h, autópályán 130 km/h, lakott területen viszont szigorúan tarjuk az 50 km/h-t, elrontja az élményt, ha a túráról hazaérve már egy csekk vár otthon.

Odafigyelünk a motorozásnál a sorrendre is, ami az egyik alapfeltétele a jó, élvezetes túrázásnak.

Nem az a cél, hogy Moto GP futamot szervezzünk, ahol a társaság nagy része küzd az életéért, hanem az, hogy élvezetes motorozással, felejthetetlen napokat töltsünk együtt a motorok nyergében, olyan helyeken ahova nem jutunk el minden nap.

Természetesen egy-egy szerpentinen, ha valaki meg akarja rángatni a szarvát, szabadabban motorozni, akkor hajrá, de ilyen esetben a szerpentin tetején, egy előre megbeszélt helyen ismét egyesül a csapat.

Illetve akár arra is van lehetőséged, hogy a csapattól függetlenül, a saját ritmusodban motorozz végig a túrán, ehhez minden segítséget (útvonal, szállás, látnivalók, utak jellege stb.) megkapsz a túravezetőtől.

Milyenek a szállások?
Ár-érték arányban kifogástalanok, ha van rá lehetőség a motorjaink is fedett helyen alszanak és a kilátásra is megpróbálunk figyelni. A két ágyas, WC-vel és zuhanyzóval felszerelt szobákból, illetve a reggeliből nem engedünk. A túrák többségénél a vacsora is benne van az árban.

Természetesen egy ágyas szoba is kérhető, de az esetek többségében ez plusz költséggel jár.

Mi van, ha kezdő vagyok?
Nem mindegy, hogy kezdő motoros, vagy kezdő túrázó vagy. Előbbi esetben nem feltétlenül egy technikás utakat tartalmazó alpesi hágókkal teletűzdelt túra való neked, hanem némi motoros rutin megszerzése biztonságos körülmények között. Kezdő túrázóként fogsz találni kifejezetten neked meghirdetett túrákat. Fontos, hogy kérdezz, kommunikálj velünk!

Kérdezd meg, hogy melyik túrát ajánlunk neked és azt is átbeszélhetjük, hogy milyen lesz az a túra, amit kinéztél magadnak.

Nem szeretnénk, hogy görcsösen, félve motorozz végig egy több napos túrát, ami gyönyörű helyeken halad, álomszerű kanyarokkal és élvezni kellene minden egyes méterét. Szenvedésnek és pénzkidobásnak élnéd meg, amire semmi szükség nincs és mi sem érnénk el vele a célunk, hogy jól érezd magad a túráinkon!

Ha bármi kérdésed lenne, keress bennünket bizalommal a +36 70 2040801-es számon, írj egy levelet a info@motorozzvelunk.hu e-mail címre, vagy küldj üzenetet a weblapunkon keresztül!

Legyél kezdő vagy „profi”, legyél magányos farkas vagy egy társaság rész, gyere egyedül, utassal vagy a barátaiddal, várunk szeretettel a túráinkon.

Motoros üdvözlettel: