utasoknak, pároknak kifejezetten ajánljuk

 Németország, Ausztria

14 motor, 2 túravezető, 2x kis csoport

csütörtök-vasárnap

Jelentkezési határidő

2020. augusztus 1.

Szabad helyek:

0 motornyi

A túra távja

1 250 km

A túra startja/vége

Kőszeg 09:00 | Szentgotthárd 15:00

Túravezetők

Kmenyus, Pepe

Hiányzás a munkahelyről

0 nap

Nulladik napi szállásban is segítünk!

Részvételi díj motorosnak:

350€

Részvételi díj utasnak:

220€

1 ágyas szoba felára:

120€

Igazi nézelődős, motorozós túra, ahová a párodat is nyugodtan hozhatod. Cél nem a kilométerek hajhászása, az egész napos motorozás, hanem az, hogy már csodás helyeken járunk akkor lássunk is valamit belőle.

Ezt a 4 napot megbolondítjuk a „vörös bika” szentélyével, a 7-es és 8-as hangárral, majd ha már az energiaitaltól szárnyakat kaptunk, akkor elrepülünk a Kehlsteinhaus alatt (mivel egész évben zárva), aztán leszállunk a Salzkammerguti tóvidéken. Persze motorozni is fogunk, jó kis osztrák, német szerpentineken és mellékutakon, pl. a smirglis aszfaltos német panorámaúton, ahol a madár sem jár, de a motorosok igen.
Sőt, ha még nem voltál, akkor a Dachsteinre is felviszünk és kiállhatsz a semmibe és Európa legnagyobb legelőjét is keresztül szeljük!

Ráadásul a faluvégén szállásolnak majd el minket, ami páratlan élmény jelent majd reggel, este.

A túra ára tartalmazza

2 túravezetőt
(csoportbontási lehetőséggel)

3 éjszakai minőségi szállást, 2 fős szobákban
(1 fős szoba feláras)

  ingyenes assistance szolgáltatást
(előre nem látható műszaki hiba estén ingyenes motorszállítás)

  2 túravezetőt
(hogy biztonságban légy)

  vezetéstechnikai tanácsokat

kis csoportos foglalkozás

3x reggelit, 3x vacsorát

  fényképeket

névreszóló hímzett minőségi pólót

Plusz költségek

utasbiztosítás
10% kedvezményel köthető >>

üzemanyag

látványút belépődíja (kb. 6€/motor)
időjárás függvénye

felvonó díja jégbarlanggal, “lépcsővel”, full-osan (kb 40€/fő),
ha felszeretnél jönni

esetleges belépők, ebéd és egyéb egyéni szükségletek

sasfeszek redbull

Szállás

  • minőségi, családias osztrák panzió/hotel
  • booking.com-os értékelése 8.5 felett
  • 1 ill. 2 ágyas szobák
  • fedett parkoló nem garantált
  • reggeli és vacsora a helyszínen

Neked való, ha...

  • min. 600 köbcenti feletti a motorod
  • jó viszonyt ápolsz a kanyarokkal, hágókkal
  • csapatban tudsz “játszani”

Az ész nélküli száguldást, ha veszélyezteted magad és a résztvevők testi épségét, azt nem toleráljuk!

Nulla motorosrutinnal senkinek!

Útvonal...

  • aszfaltozott utakon halad
  • az utak minősége átalában jó
  • az utak szélessége változó
  • kanyarok minden fajtajával fogsz találkkozni, számúk közelít a végtelenhez
  • hágós, így emelkedős és lejtős kanyaro is lesznek

Tempó, megállók, ebéd

  • 100-110 km/h lakott területen kívül, a csapat igényeihez igazítva
  • 130 km/h autópályán
  • 50 km/h lakott területen belül
  • ha valaki gyorsabban szeretne motorozni, mint a csapat, akkor azt egyénileg megteheti. Ehhez mi minden segítséget megadunk!
  • ha valaki a motorozáséval veszélyezteti a csapat tagjait vagy a forgalom többi résztvevőjét, akkor Őt a második figyelmeztetés után eltanácsoljuk a csoportban való motorozástól

  • 60-90 percnél nem töltünk többet motoron, kivéve ha ezt a csapattal megbeszéljük, persze figyelembe véve a látnivalókat és a tankolásokat
  • egy-egy megállónál mindig elmondják a túravezetők, hogy mennyi időt érdemes ott letölteni és, hogy mikor van a találkozó a motoroknál

  • ha a túra rovására nem megy, ha a csoport beleegyezik, ha időben érünk az esti szállásra ( 18 óra környékén) akkor semmi kifogásunk az éttermi ebéd ellen
  • egyébként meg egy gyors kaja, gyros, hamburger, pizza stb. szerintünk tökéletesen megfelel az egyik megállónál
  • egy éttermi ebéd kb. 1.5-2 óra

Motoros túra részletei

Kőszeg (H) – Forstau (A) 370 km

A start után alig tekerünk egyet a gázmarkolaton és máris az Alpok lábánál találjuk magunkat, kalandozunk a SonnenAlp birodalmában. Lágy kanyarokkal, csodás táj, szurdok és egy jó rétes vár minket. Ne aggódj, Graz-ot kerüljük, mint Pepe kelkáposzta főzeléket, de azért a Zöld tavat meglessük és begurulunk Spelfeldre is a versenypálya mellé.Ű
Aztán jön egy kis hágózás, egy kis szűk kanyargászás következik, majd egy igazi osztrák pihenővel érkezünk meg az út végéhez.
Jelzem, ezt vedd szó szerint, mert tényleg ott hajtjuk álomra a fejünket ahol vége az útnak. Amikor már azt gondolnád, hogy fogalmunk sincs, hogy hol vagyunk, na akkor érkeztünk meg. Csodás hely, alpesi hangulat és szemben velünk a Dachstein, amit a következő napokban meg is “mászunk”.

Forstau (A) – Forstau (A) 260 km

Reggeli után elindulunk és már az első kilométereknél fülig ér a szánk, elvégre a Salzkammerguti tóvidéken gurulunk és a Red Bull 7-es hangjárában, műszaki csodák között sétálunk egy picit. Innen jön a “határokon tapadós” német panoráma út, ahonnét karnyújtásnyira van Ausztria és a király tava, ami szintén megér egy bajor kolbászos pihenőt. Ne félj, megadjuk a módját, tudunk egy szuper helyet, jó kilátás, jó kaja, gyors kiszolgálás.
Sajnos a Sasfészek idén zárva tart, így most kimarad a programból, de sebaj, mert így tudunk menni egy kört és úgy tekergünk majd vissza a szállásra, mint egy krokodil.

Forstau (A) – Forstau (A) 290 km

A Salzkammerguti tóvidéken gurulunk egész nap. Az itteni tájat a sok kisebb-nagyobb tó teszi különösen széppé, valamint a felettük magasodó változatos formájú hegységek, a motoros utakról már nem is beszélve. A természet varázsát pedig fokozzák az ékszerdobozként kiemelkedő tóparti települések, ilyen többek közt a Világörökség részét képező Hallstatt. Most többet szánunk rá, irány hát a főtér, a templom, a koponyaterem, nem véletlenül nevezik Ausztria gyöngyszemének és most az 5ujj kilátóból is megnézhetjük.
Ezután meghódítjuk a Loser-Panoramastrasse-t és megnézzük felülről az Altaussee-t. Aztán jön a Traunsee, Ausztria legmélyebb tava, majd őt követi, az Attersee, a Mondsee, Wolfgangsee és a „Mozart falu”. Ezután átmotorozunk az osztrákok legnagyobb alpesi legelőterületén (40 km2), aminek az átlagos tengerszint feletti magassága 1 300 m és Európa második legmagasabb fennsíkja is egyben. Egyedülálló kombinációt alkot itt az út, és a panoráma, szóval fantörpikus élményben lesz részünk. A napot ismét a hegytetőn, a szálláson zárjuk.

Forstau (A) – Szentgotthárd (H) 300 km Reggeli után elindulunk és egy keskeny kis hegyi úttal kezdünk, ami egy meseszép völgyön, majd egy hegyen keresztül vezet végig és tehenek óvó tekintetének kíséretében gyűrhetjük le a kanyarokat, egészen 1 787 méter magasságig. Ezután jön az egyik kedvencünk, a Gaberl hágó, aminek köszönhetően méltó búcsút veszünk az Alpoktól. Innen ráállunk az A2-es autópálya és Szentgotthárdon zárjuk a túrát.
  • Kmenyus - túravezető - Honda Crosstourer
  • Zsóóóti - túravezető - BMW R 1250 GS
  • Lacci és Marcsi - VFR750
  • VFRTom - BMW R 1250 RS
  • Zsolt+Tünde - Yamaha FJR 1300 AE
  • Gyurci - Honda VFR 800X
  • Alien&Ripley - BMW R1250GSA
  • Árpi és Judit - Yamaha TDM 900
  • Tibor - Honda Goldwing
  • Gábor+Gergő - Yamaha tdm 850
  • Béci - Yamaha Super Teneré
  • Papa - BMW R1200RS
  • Jani - Suzuki Bandit 1250
  • Józsi - BMW R 1200 RT
  • Ati - Honda Crosstourer
Előleg összege: 150 €/fő A jelentkezés követő 14 napon belül elutalandó! A jelentkezés menetéről, a visszamondásról lejjebb olvashatsz…

Egyéb infó

1. Kattints a “Jelentkezz most!” gombra és töltsd ki a jelentkezési lapot. Figyelj rá, hogy helyes e-mail címet és telefonszámot adj meg, mivel ezeken keresztül vesszük fel veled a kapcsolatot.  😉

2. Postafiókodba landol egy automatikus visszaigazolás a jelentkezésedről és a Résztvevők-nél olvashatod az általad megadott becenevet. Ha nem találod a visszaigazolást, kérlek vedd fel velünk a kapcsolatot: bakapeti@motorozzvelunk.hu vagy +36305877821

3. Pár nap múlva személyesen (e-mailben) felvesszük veled a kapcsolatot, és elküldjük a fizetési és további információkat.

4. A jelentkezés csak az előleg elutalásával érvényes, ami a jelentkezés utáni 2 hétben teljesítendő, vagy hívd Pepét a +36305877821 számon.

Foglaló mértéke: 150 €/fő

Ingyenes, ha

  • ha e-mailben – bakapeti@motorozzvelunk.hu – a jelentkezési határidőig megkapjuk a visszamondást
  • ha a jelentkezési határidő után, a megüresedett helyre találunk beugró

Pénzedbe kerül, ha

  • ha elmúlt már a jelentkezési határidő és nem találunk beugrót a helyedre

Mennyibe is?

  • természetesen bárkinek közbe jöhet bármi, így igyekszünk minden esetben költséghatékonyan megoldani a visszamondást és úgy megoldani a helyzetet, hogy mindenkinek jó legyen!
  • jelentkezési határidőig történő visszamondás esetén az előleg, részvételi díj visszajár
  • ha a jelentkezési határidő után mondod vissza túrát, és nem találunk a helyedre mást és nem tudjuk költségmentesen lemondani a szállást, akkor csak a szállás és a szervezési költség fizetendő (ez mindképpen alacsonyabb, mint a részvételi díj), ami túránként eltérő

Ha körvonalazódik a lemondás gondolata, kommunikálj velünk minél előbb, ne hagyd az utolsó pillanatra!

* A látnivalók az időjárás, az utak állapota és csapat haladásának a függvényében változhatnak!

Inkább más országban vagy más időpontban túráznál Velünk?

Nézd meg a többi motoros túra ajánlatunkat.

Olaszország, Ausztria

csillagtúra

10 motorral

péntek-vasárnap

Jelentkezési határidő

2020. június 20.

Szabad helyek:

10 -ből 0

A túra távja

1 150 km

A túra startja/vége

Szentgotthárd 08:00 / Szentgotthárd 15:00

Túravezetők

Feri, Pepe

Hiányzás a munkahelyről

1 nap

Látnivalók*

Dél-Stájer Borvidék, osztrák alpesi utak, Dolomitok

Nulladik napi szállásban is segítünk!

Részvételi díj motorosnak:

265€

Részvételi díj utasnak:

210€

1 ágyas szoba felára:

90€

Tapasztalt motorosoknak ajánljuk ezt a 3 napos kanyargászást, mert ezen a túrán a hangsúly a motorozás, a hágók és a kanyargós utak felé tolódik el. Ennek megfelelően állítottuk össze az útvonalat és a napi távokat! Múzeumokra ne számíts, ahogy a kúltárilis programok elmaradnak.

Mi várható?

Frankó, kanyargós és forgalommentes utak, eldugott hágók a dolomitokban, ahol a madrás sem jár és hasonló a helyzet várható az osztrák oldalon is. Autópályát mellőzzük, de a motoros életérzésnek adunk egy pofont és biztosra vesszük, hogy szombat délbe helyre a lelkibékéd. Jó szállás, állati utak, a környezet adja magát, hát a túravezetők pedig…. majd Te eldöntöd! 🙂

Gyere és #nyeteneki!

A túra ára tartalmazza

2 túravezetőt
(csoportbontási lehetőséggel)

2 éjszakai, minőségi szállást
(1 fős szoba feláras, booking.com besorolás 8.5 felett)

  2x reggelit és 2x vacsorát

  vezetéstechnikai tanácsokat

  fényképeket

névreszóló hímzett minőségi pólót

Plusz költségek

utasbiztosítás
10% kedvezményel köthető >>

italfogyasztás, ebéd és minden olyan dolog amit a zöld rész nem tartalmaz

Szállás

  • minőségi, családias osztrák panzió/hotel
  • booking.com-os értékelése 8.5 felett
  • 1 ill. 2 ágyas szobák
  • fedett parkoló nem garantált
  • reggeli és vacsora a helyszínen

Neked való, ha...

  • min. 600 köbcenti feletti a motorod
  • jó viszonyt ápolsz a kanyarokkal, hágókkal
  • csapatban tudsz “játszani”

Az ész nélküli száguldást, ha veszélyezteted magad és a résztvevők testi épségét, azt nem toleráljuk!

Nulla motorosrutinnal senkinek!

Útvonal...

  • aszfaltozott utakon halad
  • az utak minősége átalában jó
  • az utak szélessége változó
  • kanyarok minden fajtajával fogsz találkkozni, számúk közelít a végtelenhez
  • hágós, így emelkedős és lejtős kanyaro is lesznek

Tempó, megállók, ebéd

  • 100-110 km/h lakott területen kívül, a csapat igényeihez igazítva
  • 130 km/h autópályán
  • 50 km/h lakott területen belül
  • ha valaki gyorsabban szeretne motorozni, mint a csapat, akkor azt egyénileg megteheti. Ehhez mi minden segítséget megadunk!
  • ha valaki a motorozáséval veszélyezteti a csapat tagjait vagy a forgalom többi résztvevőjét, akkor Őt a második figyelmeztetés után eltanácsoljuk a csoportban való motorozástól

  • 60-90 percnél nem töltünk többet motoron, kivéve ha ezt a csapattal megbeszéljük, persze figyelembe véve a látnivalókat és a tankolásokat
  • egy-egy megállónál mindig elmondják a túravezetők, hogy mennyi időt érdemes ott letölteni és, hogy mikor van a találkozó a motoroknál

  • ha a túra rovására nem megy, ha a csoport beleegyezik, ha időben érünk az esti szállásra ( 18 óra környékén) akkor semmi kifogásunk az éttermi ebéd ellen
  • egyébként meg egy gyors kaja, gyros, hamburger, pizza stb. szerintünk tökéletesen megfelel az egyik megállónál
  • egy éttermi ebéd kb. 1.5-2 óra

Motoros túra részletei

Rábafüzes (H) – Sillian (A) 390 km

Minél kisebb a forgalom, anál jobb, minél több a kanyar és szebb annál jobb, ez a #nyeteneki túrák alapköve és ennek meg is fogunk felleni. Az autópályát elfelejtjük és helyette ÚJ útakon, a kertek alatt motorozunk egész nap. Nem lesz túrista busz, nem lesz végelláthatatlan konvoj, csak mi motorosok, a táj és a kanyarok. Garantálom, hogy éjszaka is ezzel a nappal fogsz álmodni, a szuper szállásunkkon a Dolomitok tövében.

Sillian (A) – Sillian (A) 340 km

Reggel gyorsan áthúzunk Olaszországba és bevetjük magunkat a hegyek közé, egészen a Dolomitok szívéig hatolunk. Ez a nap olyan lesz, mint a hullámvasút, hol 1 300 méteren, hol 2 200 méteren motorozunk. Fel és le, hol jobbra, hol balra kanyarodik az út, egyenes szakasszal nem sokszor fogunk majd találkozni. Csipkés, kopár hegyek között vezet az utunk egész nap, amilyenekkel nagyon kevés helyen találkozhatunk, teljesen más mint az osztrák Alpok. Bemegyünk Cortinába, eszünk egy fagyit, iszunk egy jó kávét és aki akar még egy kellemes olasz pizza-t is választhat magának. Hágóról, hágóra motorozunk, a Sella kört is megjárjuk, ahogy a Staller Sattelt sem hagyjuk ki semmi pénzért. Felejthetetlen nap lesz ez számunkra! Nem véletlenül rendezte itt az Alpen Mastert a MOTORRAD!

Sillian (A) – Szentgorrhárd (H) 340 km

Jóvalas a kakasszó után, a Dolomitok lábánál ébredünk és a szokásos délelőtti kávénkat már a Villacher alpesiút tetején, jó pár kanyar után kérjük ki. Szusszanunk egy kicsit, mert következő tervezett megálló már csak a 69-es hegy út a Sobothi-i tónál várható. 😉
Megint le kellene írnom, hogy kanyar, kanyar és kanyar lesz, de a SEO-s tanácsadom meg fog ölni ezért…
Azt is el kell mondanom, hogy autópálya nincs a tervben, de aki nagyon siet haza, annak természetesen lehetséges. A csapat megérkezés Szentgotthárdra, délután 3 óra környékén várható.

  • Túravezető - Fer - Suzuki V-Strom 1000
  • Pepe - BMW R 1250 GS
  • Péter - BMW R1250GS
  • Zoli - Yamaha XT1200ZE Super Teneré
  • Zoli - BMW R 1200 GS
  • Rob - Ducati
  • SeresD - Honda Nc700
  • SeresJ - BMW 1250gsa
  • Tibi - BMW F850 GSA
  • SAS - BMW GS ADVANTURE 1250
  • Kawa70 - Zzr1400
  • Imi - BMW K1300 GT
  • SchuHans - BMWK1600
  • Misi - k 1600 gt bmw