Egy igazi motorozós hosszú hétvégére invitálunk benneteket. Annyi hágó és kanyargós út van a szomszédban, hogy nehéz eldönteni merre induljunk. Mi most a négy legérdekesebbet és legbakancslistásabbat választottuk ki erre a túrára. Először a nemrégiben megnyílt Transapuseanan kanyargunk végig, majd következik a Transalpina. Ezt annyira szeretjük, hogy mindjárt kétszer is végigmegyünk rajta oda és vissza. Innét irány a Transbucegi két magaslata, majd zárásképpen a Transzfogaras. Persze innét nem a legegyenesebben indulunk hazafelé, hanem jól megkanyarintjuk az igazán tempós 75-ösön. Ugyan megállunk majd nézelődni, fotózkodni, de ez a hétvége elsősorban a motorozásról szól. A tempónk kényelmes, kirándulós lesz, a lábtartónk nem ezen a túrán fog elkopni.
Túra távja: 1500 km
A túra startja/vége: Nagyvárad / Nagyvárad

Jelentkezés:
2026. augusztus 10.








Először a nemrégiben megnyílt Transapuseanan kanyargunk végig, majd következik a Transalpina. Ezt annyira szeretjük, hogy mindjárt kétszer is végigmegyünk rajta oda és vissza. Innét irány a Transbucegi két magaslata, majd zárásképpen a Transzfogaras. Persze innét nem a legegyenesebben indulunk hazafelé, hanem jól megkanyarintjuk az igazán tempós 75-ösön.
Ehhez a túránkhoz szervezünk 0. napi szállást. Ha szeretnél élni a lehetőséggel, akkor kérlek a jelentkezéskor jelöld be a 0. napi szállást kérek opciót. ( a 0. napi szállás költségét a túradíj nem tartalmazza. )
Részletek hamarosan……….
Részletek hamarosan……….
Részletek hamarosan……….
Részletek hamarosan……….
Ingyenes, ha
Pénzedbe kerül, ha
Mennyibe is?
Ha körvonalazódik a lemondás gondolata, kommunikálj velünk minél előbb, ne hagyd az utolsó pillanatra! HÍVJ minél előbb!!! +36702040801
Ezen a túrán Menyus és Benedek lesz a túravezetőd.
Túráinkon általában két túravezető vesz részt, hogy amennyiben szükséges, motorozási stílus alapján két kisebb csoportot tudjunk létrehozni, így mindenki megtalálja a magának megfelelő helyet. Az élmény garantált!
Amennyiben chopper, cruiser, 500 ccm alatti motor, vagy nagyrobógó az amivel jönnél a túrára, akkor kérlek jelentkezés elött egyeztess velünk, hogy az adott útvonalhoz ezek a járművek megfelelőek-e.
+36 70 2040801
info@motorozzvelunk.hu

